Kína tiltakozik a tajvani alelnök amerikai látogatása ellen

William Lai

A kínai külügyminisztérium kedden ismét tiltakozott William Lai tajvani alelnök tervezett egyesült államokbeli látogatása ellen.

A tárca egyik szóvivője sajtótájékoztatón leszögezte, Peking ellenez minden, az Egyesült Államok és Tajvan közötti hivatalos kapcsolatot, hozzátéve, hogy Kína figyelemmel követi a fejleményeket „és határozott, szigorú intézkedéseket hoz szuverenitása és területi egysége védelmében”.

Keddi sajtótájékoztatóján Jeff Liu, a tajvani külügyminisztérium szóvivője nem említett részleteket az alelnök útjáról.

William Lai, aki egyúttal a jövőre tartandó tajvani elnökválasztás egyik jelöltje augusztus közepén látogat Paraguayba, hogy részt vegyen Santiago Pena megválasztott elnök beiktatásán. A tervek szerint látogatása során megáll az Egyesült Államokban is.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn már visszautasította a látogatással kapcsolatosan elhangzott első pekingi bírálatokat, kiemelve, hogy az ilyen jellegű megállók bevett gyakorlatnak számítanak, így Pekingnek semmi oka „provokatív lépéseket tenni”.

Kína az ország részének tekinti az 1949 óta saját kormányzattal rendelkező Tajvant, melyet alig néhány ország ismer el. Paraguay az utolsó dél-amerikai állam, amely hivatalos kapcsolatban áll Tajvannal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?