Kína elutasítja a Covid-19 eredetéről folyó amerikai nyomozást

koronavírus Kína

Peking vasárnap elutasította és "politikailag motiváltnak, valótlannak" nevezte az amerikai hírszerző szolgálatok által a koronavírus eredetéről pénteken nyilvánosságra hozott jelentést, és felszólította Washingtont, hagyjon fel a Kína elleni támadásokkal.

"Akárhányszor is megjelenik ez a jelentés, és akárhány változatot gondolnak is ki, ez semmit sem változtat a jelentés teljességgel politikai jellegén és valótlanságán" - jelentette ki Vang Ven-bin, a kínai külügyminisztérium szóvivője.

Kína korábban már határozottan ellenezte az augusztus végi összesített jelentésben szereplő következtetéseket - olvasható a külügyminisztérium által kiadott közleményben.

Hozzátette: az a tény, hogy a hírszerző ügynökségek a vírus eredetének kutatása közben lehallgatásokat alkalmaztak, "megcáfolhatatlan bizonyítéka" a politikai indíttatásnak. Egyúttal felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel Kína "támadásával és beszennyezésével".

A pénteken nyilvánosságra hozott dokumentum új változata annak a titkos jelentésnek, amelyet augusztusban nyújtottak be Joe Biden amerikai elnöknek, aki 90 napot adott a hírszerzésnek, hogy erőfeszítéseit megkettőzve magyarázza meg a világjárvány eredetét.

Az újabb változat szerint a hírszerző ügynökségek újabb információk nélkül nem lesznek képesek megállapítani, hogy a vírus állatról terjedt-e emberre, vagy laboratóriumból került ki.

A jelentés hangsúlyozza, hogy Kína együttműködésére is szükség van a vírus eredetének végleges megállapításához, és hozzátette, hogy Peking továbbra is akadályoz mindenfajta nemzetközi vizsgálatot.

A laboratóriumból való kikerülés elmélete szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus egy vuhani kutatólaboratóriumból kikerülve terjedt el. Ebben a dél-kínai városban kezdődött a járvány 2019 végén. Az elméletet azóta sem támasztották alá, és Kína többször is elutasította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?