Késésben a reformok

Szkopje/Pristina. Javier Solana és Chris Patten, az EU külügyeinek két irányítója tegnap a választások előtt álló Koszovóban kialakult helyzetről tárgyalt Pristinában.

Előzőleg Szkopjéban megpróbálták megmeggyőzni Borisz Trajkovszki államfőt, a pártvezetőket és Sztojan Andov parlamenti elnököt arról, hogy Macedóniában sürgősen meg kell valósítani az ohridi megállapodásban előirányzott politikai reformokat. Patten a tárgyalások utáni sajtóértekezleten közölte: az EU nevében ígéretet tettek arra, hogy azonnali segítséget nyújtanak Macedóniának az országos villamoshálózat helyreállítására, de cserébe elvárják, hogy a macedón vezetők hasonló gyorsasággal cselekedjenek a reformok tekintetében. Patten közölte azt is, hogy a jelenlegi helyzetben lehetetlen megrendezni azt a nemzetközi adományozói konferenciát a balkáni ország javára, amelyet a nyugati hatalmak október 15-re tűztek ki a macedón fővárosba, hiszen az albán kisebbségnek több jogot biztosító új alkotmányt még mindig nem hagyta jóvá a szkopjei parlament. Az AFP szerint név nélkül nyilatkozó diplomaták úgy vélik, a macedón vezetők nem érzékelik a rájuk nehezedő nyomást. „Elképzeléseik homályosak, miközben a menetrend már kéthetes késésben van” – mondta az egyik diplomata. A macedón rendőrség mégis visszatért néhány olyan albánok lakta faluba, amely korábban a lázadók kezén volt, de számos olyan településtől távol maradt, amelynek „visszavételét” tervbe vették. A rendőrség közleményt adott ki, amely szerint felfüggesztették az akciót, de ennek magyarázatát nem közölték. A macedón rendőrség „területviszszafoglalási” tervei hallatán az ohridi békemegállapodás nyugati védnökei az erőszak ismételt fellángolásának veszélyére figyelmeztették a szkopjei kormányt. Az előrenyomulást a keményvonalas, nacionalista belügyminiszter, Ljube Boskovszki a macedón „D-Day”-nek (a támadás napjának) kiáltotta ki, alaposan felborzolva a nyugati megbízottak kedélyét. Az EBESZ Bukarestben kiadott közleményében megfenyegette Szkopjét azzal, hogy nem küldi el megfigyelőit a balkáni országba, ha a macedón kormány továbbra is akadályt gördít a NATO új hadműveletének végrehajtása elé, és nem hajtja végre az általa megígért politikai reformokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?