Keresztényeket tartóztattak le istenkáromlás gyanújával Pakisztánban

imádkozás k

A pakisztáni rendőrség istenkáromlás gyanújával letartóztatott két keresztényt – jelentette be Pandzsáb tartomány rendőrségi szóvivője pénteken, alig néhány nappal azt követően, hogy hasonló gyanú miatt több ezer fős muszlim tömeg támadt keresztény hívőkre az ország keleti részén.

A tartományban lévő Dzsaranvalában elkövetett, az utóbbi évek egyik legbrutálisabb, keresztényekkel szembeni támadásában senki sem halt meg, a város keresztény negyedében élő hívek még a zűrzavar elején biztonságos helyre tudtak menekülni. A történtek miatt a városvezetés csütörtökön elrendelte az iskolák és üzletek zárva tartását, valamint ritkított menetrenddel járnak a tömegközlekedési eszközök.

A tömeg azzal vádolt két keresztényt, hogy megszentségtelenítették a Koránt.

Ugyancsak pénteken Anvár-ul Hak Kakar ügyvivő miniszterelnök a kabinet első ülésén leszögezte: a kisebbségeket mindenáron meg kell védeni és ígéretet tett, hogy fellépnek azok ellen, akik bármilyen módon részt vettek az erőszakcselekményekben.

Nem lesz kivételezés

– szögezte le.

Pakisztánban az istenkáromlás miatt halálbüntetés is kiszabható, és bár e vád miatt nem végeztek ki senkit, az országban nem ritkák a halálos kimenetű lincselések blaszfémia gyanúja esetében.

Jogvédő szervezetek szerint  az istenkáromlás vádját gyakran vallási kisebbségek megfélemlítésére és személyes leszámolásra is felhasználják. Kiemelték továbbá, hogy jelenleg is több százan vannak börtönben istenkáromlás gyanúja miatt, a bíróságok pedig nem mernek ítéletet hozni az ezzel kapcsolatos ügyekben attól félve, hogy engedékenységgel vádolják őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?