Keresztény templomban robbantottak, többen meghaltak

templom robbantás
Kvetta |

Legalább kilenc ember meghalt és 56-an megsebesültek vasárnap egy délnyugat-pakisztáni keresztény templom elleni öngyilkos merényletben - közölték a hatóságok. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül.

Az istentisztelet alatt próbált meg behatolni két merénylő egy metodista templom épületébe Beludzsisztán tartomány székhelyén, Kvettában. Az egyik támadót a rendőrök még a bejáratnál feltartóztatták és lelőtték, de a másiknak sikerült bejutnia az épületbe, ahol felrobbantotta magát.

Kvetta rendőrfőnöke szerint az elkövetők szökésben lévő két társa után körözést adtak ki.

Általában 250 körül van a hívek száma a vasárnapi istentiszteleten a kvettai metodista templomban, de a karácsony előtt időszak miatt most több mint 400-an voltak az épületben - mondta el a kvettai rendőrség egyik vezetője. A különleges biztonsági intézkedéseknek köszönhető, hogy nem lett sokkal több áldozata a merényletnek.

Az Iránnal és Afganisztánnal határos Beludzsisztán tartományban az utóbbi években iszlamista militánsok számos támadást hajtottak végre, valamint szeparatista csoportok is lázadást folytatnak a térségben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?