Joe Biden megnyerte az elnökválasztást!

Joe Biden

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt megnyerte az amerikai elnökválasztást, miután Pennsylvaniában is ő kapta a legtöbb szavazatot – jelentette a CNN szombaton.

20:45

Volt amerikai elnökök gratuláltak Bidennek

Joe Biden először Twitter-bejegyzést tett közzé, majd közleményt is kiadott. A Twitteren azt írta: „Amerika, megtiszteltetésnek veszem, hogy engem választottál nagyszerű országunk irányítására. Az előttünk álló munka kemény lesz, de azt megígérhetem, hogy minden amerikai elnöke leszek, függetlenül attól hogy rám szavazott-e vagy sem”.

Később kiadott közleményében hangsúlyozta: „megtiszteltetéssel és alázattal” veszi tudomásul az amerikai nép bizalmát, amelyet iránta és alelnökjelöltje, Kamala Harris iránt tanúsított.     

„Példátlan akadályok közepette, rekordszámú amerikai szavazott. Bizonyítva ismét, hogy a demokrácia mélyen az amerikaiak szívében lakozik” – fogalmazott Biden.

A politikus megismételte péntek éjjel mondott beszédének egyik elemét: „a kampánynak vége, it az ideje, hogy félretegyük a haragot és az éles retorikát, és egy nemzetként összefogjunk”.

Kamala Harris a Twitteren nyilvánult meg. „Megcsináltunk” – írta és közzétett egy rövid videót arról, ahogyan gratulál Joe Bidennek.

Három volt demokrata elnök, Barack Obama, Bill Clinton és Jimmy Carter már gratulált Joe Bidennek. Közleményében Obama úgy fogalmazott: Biden „tudja, mi kell az elnökséghez, és máris ennek megfelelően viselkedik”.

Hozzáfűzte: Biden a Fehér Házban „olyan különleges kihívások sorozatával találja majd szemben magát, amilyennel hivatalba lépő elnök még nem találkozott”. A volt elnök – aki mellett Biden nyolc éven keresztül alelnökként dolgozott – arra biztatott minden amerikait, hogy adjon esélyt Bidennek, és támogassa őt.

Bill Clinton a Twitteren, Carter pedig közleményben gratulált Bidennek és Kamala Harrisnek.

„Amerika hallatta a hangját, és a demokrácia győzedelmeskedett” – írta a mikroblog-bejegyzésben az Egyesült Államok 42. elnöke, Bill Clinton. Egyben azt jósolta, hgy Biden és Harris „mindannyiunkat szolgálni fog, és összefog bennünket”.     

Közben Donald Trump amerikai elnök – akit golfozás közben ért a hír, hogy Biden győzött Pennsylvaniában és győzni fog Nevadában is – újabb közleményében leszögezte: „az egyszerű tény az, hogy a választásnak nincs vége. Joe Bident még egyik államban sem igazolták hivatalosan győztesként, kivált igaz ez az erősen vitatott államokra, ahol kötelező újraszámlálás lesz, vagy azokra, ahol kampányunk érvényes és legitim jogi eljárásai után születik meg végső győztes”.

Az elnök hozzátette: hétfőtől megindítják a bírósági pereket annak érdekében, hogy „biztosítsuk a választási törvények teljes körű tiszteletben tartását, és hogy a jogszerű győztest iktassák majd be”. (MTI)
_______________________________

20:40

Merkel, Macron és Johnson gratulált Joe Bidennek

Angela Merkel német kancellár gratulált Joe Bidennek az amerikai elnökválasztáson elért eredményéhez. Jókívánságait fejezte ki Bidennek Emmanuel Macron francia elnök, Boris Johnson brit és Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök. „Szívből gratulálok! Az amerikai polgárok döntöttek. Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke” – áll Angela Merkel közleményében. „Szívből kívánok szerencsét és sikert, és gratulálok Kamala Harris-nek is, hazája első megválasztott női alelnökének” – tette hozz a német kancellár, hazája első női kormányfője. A Németország és az Egyesült Államok közötti „transzatlanti barátság nélkülözhetetlen, ha meg akarunk birkózni korunk nagy kihívásaival” – emelte ki a kereszténydemokrata politikus.

Emmanuel Macron francia államfő is gratulált. „Sok dolgunk lesz a jelenlegi kihívásokkal szemben. Dolgozzunk együtt!” – írta a francia elnök a Twitteren angolul is közzétett üzenetében. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter kijelentette, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió között új transzatlanti viszony kialakítása szükséges, függetlenül attól, hogy melyik jelölt nyeri meg az amerikai elnökválasztást. Gratulált Joe Bidennek az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez Boris Johnson konzervatív brit miniszterelnök. „Az Egyesült Államok a szövetségesünk, és várakozással tekintek jövőbeni szoros együttműködésünk elé azokon a területeken, amelyeket mindkét ország elsődleges fontosságúnak tart, a klímaváltozástól a kereskedelmen át a biztonsági kérdésekig” – fogalmazott üzenetében a brit miniszterelnök. (MTI)
_______________________________

20:33

Újra lesz kutya a Fehér Házban

Joe Biden győzelmével eldőlt az is, hogy négy évnyi szünet után ismét lesz hivatalos háziállat a Fehér Házban. Az elnöki állatoknak nagy hagyománya van, Trump a kivételt jelentette ebben, de Biden érkeztével két kutya is érkezni fog Washingtonba. Major és Champ két német juhász, Champ már akkor Bidenéké volt, amikor alelnök volt, Majort pedig 2018-ban fogadták örökbe egy menhelyről. (444)
_______________________________

20:18

Biden máris harcolna a vírussal

Hétfőn egy 12 tagú testületet állít fel Joe Biden megválasztott elnök – tudta meg a CNN. Ez jól jelzi, mit tekint a legfontosabbnak az USA új vezetője, és azt is, hogy tanult Trump hibájából, aki részben a járvány kezelése miatt bukta el a választást. A hírcsatorna úgy tudja, hogy Biden még hetekig nem fogja bejelenteni jelöltjeit az egyes tárcák élére, meg akarja várni, hogy a szenátusban sikerül-e többséget elérnie. Ugyanakkor természetesen a megválasztott elnöknek már vannak jelöltjei minden fontosabb posztra, de most a járvány élvez elsőbbséget. (portf., só)
_______________________________

20:17

Vajna Tímea beszólt Bidennek

Vajna Tímea, Andy Vajna özvegye, aki sok időt tölt az Egyesült Államokban, szintén hozzászólt Biden győzelméhez. Az Instagramon azzal posztolta történetként a Biden győzelmét bejelentő hírről készült fotót, hogy ráírta még: „Remélem az én adómat nem fogod megemelni, haver...” (444)
_______________________________

20:02

Fagyosan reagált a Fidesz

Köszönjük, Trump Elnök Úrnak az elmúlt négy évet! Neki köszönhetően lettek olyan kiválóak a magyar-amerikai kapcsolatok, mint még soha. Reméljük, hogy Joe Biden adminisztrációja ideológiai megfontolásból nem fogja lezülleszteni az eddigi közös eredményeket. Majd meglátjuk...” – így reagált Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a hírre, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Ennél „lelkesebb” fogadtatást aligha lehetett várni azután, hogy Orbán Viktor szeptemberben közölte, „nincs forgatókönyve arra az esetre, ha Trump elvesztené az elnökválasztást”, Szijjártó Péter pedig októberben felszólította Bident, hogy „tisztázza a korrupciós ügyeit”. (444, ú)
_______________________________

19:51

Matovič is gratulált

„A nép döntött. A szoros együttműködés folytatódik” – írta Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő angolul a Twitteren. 

Decided! After long counting hours congratulations to team @JoeBiden & @KamalaHarris. Citizens have spoken. 🇸🇰🇺🇸 close coop to continue. Expect 🇪🇺🇺🇸as global & engaged allies. Winning our fight against #COVIDー19 key to mark this new chapter.

— Igor Matovic (@i_matovic) November 7, 2020

_______________________________

19:01

Trump jelenleg golfozik...

Donald Trump miután kiírta Twitterre, hogy megnyerte a választást, golfozni kezdett. A játszmája közben jelentették be az amerikai hírügynökségek, hogy Joe Biden nyerte a választást. A Trump-stábnak erre a jelek szerint bekészített közleménye volt, mert nem sokkal később már közölték is, hogy szerintük messze nincs még vége a választásnak.A közleményben Trump úgy fogalmaz, hogy pontosan tudják, Biden miért siet annyira, hogy hamisan győztesnek állítsa be magát, és hogy a médiabeli szövetségesei miért segédkeznek ebben: mert nem akarják, hogy kiderüljön az igazság. Az az egyszerű tény, hogy ennek a választásnak még messze nincs vége. Azt írják, hogy hétfőn bírósághoz fognak fordulni, és el fogják érni, hogy a választási törvényeknek megfelelően, jogszerűen válasszák meg az új elnököt. (444)
_______________________________

18:57

Hajnalban beszél Biden

Amerikai idő szerint este nyolc órakor szólal meg élőben Joe Biden amerikai elnök – értesült a CNN. Ez közép-európai idő szerint hajnali 2 órát jelent, addig kell várni az első beszédre. (portf.)
_______________________________

18:42

Ünneplő nagyvárosok

Beszámolók szerint New Yorkban, Atlantában, Chicagóban és Washingtonban is utcára mentek az emberek ünnepelni, vagy éppen ablakaikból adnak hangot örömüknek. A fővárosban sokan a Black Lives Matter nevet viselő téren ujjonganak. (index)
_______________________________

18:38

Bider tömör pályafutása

Joe Biden még a republikánus párt támogatójaként kóstolt bele először a politikába, viszont a szenátusba már egy hatalmas fordulattal, mintegy 30 százalékpontos hátrányt ledolgozva, 1972-ben demokrataként jutott be. Képviselői karrierjének kezdetén elvesztette feleségét és legkisebb gyermekét is egy tragikus balesetben, ami miatt majdnem felhagyott politikai pályafutásával. Szenátorként a ’80-as években a szegregáció, a vietnami háború ellen, valamint a környezetvédelem mellett lobbizott, aztán 1988-ban elnökként is indult, de ígéretes jelöléséből csúfos kudarc lett. Aztán a vietnami háború és az öbölháború ellenzése után pár évvel már az összes nagy amerikai katonai akciót támogatta, ideértve a jugoszláv intervenciót, az afganisztáni háborút, az iraki inváziót és beavatkozást sürgetett az arab tavasz kapcsán kialakult konfliktusokba is.

Másodszor, 2008-ban is indult elnökként, majd az ismét kudarcba fulladt kampány után Obama alelnöke lett, egyik fő feladata épp a közel-keleti konfliktusok utóéletének, az ukrán konfliktusnak és a sertésinfluenza-járványnak kezelése volt. Munkájáért Obama elnök kitüntette. 2015-ben meghalt a fia, ezért nem indult a 2016-os választáson. 2019 áprilisában jelentette be Joe Biden, hogy harmadszorra is megpályázza az Egyesült Államok elnöki székét, ezúttal úgy tűnik, sikerrel járt. (portf., só)
_______________________________

18:34

Trump nem akarja látni Bident

A CNN forrásai szerint a következő napokban várhatóan nem kerül majd sor a Trump-Biden találkozóra. Amerikai gyakorlat, hogy a választás után a két elnök az ovális irodában találkoznak, a jelek szerint erre most kicsit többet kell várni a szokásosnál. Ennek oka az lehet, hogy Trump még nem tekinti lefutottnak a választást, korábban jelezte, hogy jogi csatározásra készül, illetve több államban a szavazatok újraszámolását kérte. Ez pedig az átadás-átvétel folyamatát is lassíthatja. A tervek szerint Bident január 20-án iktatják be az USA elnökévé, addig a maradék nyitott kérdés is eldőlhet. Szintén a CNN forrásai értesültek úgy, hogy Trump egyhamar nem fogja elismerni a vereségét. (portf.)

Donald Trump

18:28

Nevadában is Biden nyert

Pennsylvania megnyerésével már eldőlt, hogy Joe Biden lesz az USA következő elnöke, de az imént az AP bejelentette, hogy Nevadában is Biden nyert. Ezzel már 279 elektori szavazata van Bidennek, és ha nyerni tud Arizonában és Georgiában is, akkor akár 306 szavazattal végezhet. Az pont ugyanannyi lenne, amennyivel Trump győzött 2016-ban, és amit ő földcsuszamlás-szerűnek nevezett akkor. (444)
_______________________________

18:19

Biden unalmas, de kitartó

Egy unalmas jelölt, és pont emiatt megy neki ennyire” – ezzel a tételmondattal nyitotta a Guardian a Joe Bidenről készült portréját. A brit lap Bident úgy ábrázolja, mint akinek a kissé unalmas és sótlan személyisége képezi a legnagyobb kontrasztot Trump bizarr showmanségével szemben, és sokak számára ezért jelenthetett vonzó alternatívát. Barack Obama egykori alelnökét a cikk szerint azért támogatta elsődlegesen a demokrata párt vezetése, mivel számíthat a fekete közösségek támogatására, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki a demokrata táborban sikeres legyen. Politikai pályájának eddigi csúcsa az volt, amikor Barack Obama az alelnökévé választotta. Joe Bidenre azért volt szüksége, mert a férfi „Mr. Átlag Demokrata”, vagy ahogyan időnként gúnyolni szokták, „Mr. Középosztálybeli Joe”.

Joe Biden

Mivel Obama nem állt túl jól a fehér munkásosztály tagjai között, így szüksége volt maga mellé valakire, aki őket is meg tudja szólítani, és így esett a választása Joe Bidenre. Biden többek szerint azért ideális elnöknek, mert nemcsak a demokratákat képes maga mellé állítani, hanem a mérsékeltebb republikánusok sem utálják, sőt sokan közülük elfogadható alternatívaként tekintenek rá. Saját magát biztos kezű vezetőnek tartja, elnöksége alatt visszatérést ígér az Obama-elnökség idejéhez. Erőteljes támogatója az Obama nevével fémjelzett egészségügyi reformnak, erőteljes fellépést ígér a klímaváltozás elleni küzdelemben, a diákhitel-tartozások bizonyos feltételek melletti elengedését szeretné és a minimálbér emelését, valamint bizonyos feltételekkel, de állampolgárságot adna az illegális bevándorlóknak. Külpolitikájában nagyobb szerepvállalást szorgalmaz, a nemzetközi együttműködés híve, és visszaállítaná az Egyesült Államok vezető szerepét. (atv)
_______________________________

18:09

Harris pályafutása

Joe Biden győzelmével az is eldőlt, hogy az Egyesült Államok következő alelnöke Kamala Harris lesz. Harris megválasztása több szempontból is történelmi: először lesz női alelnöke az országnak, ahogy személyében először lesz fekete, illetve dél-ázsiai származású alelnöke is. Harris 2016-ban került be a szenátusba, előtte ügyészként dolgozott Kaliforniában. Elindult az elnökjelöltségért is, az egyik vitán 2019 nyarán kifejezetten keményen támadta Bident is, ugyanakkor a végső jelöltségre nem volt esélye. Az 55 éves Harris bevándorló szülők gyereke, anyja Indiában, apja pedig Jamaicán született. Szülei válása után Harrist hindu anyja, a rákkutatóként és jogvédőkén tevékenykedő Shyamala Gopalan Harris nevelte. Harris a Howard University hallgatója volt, majd az University of Californián szerezte meg jogi diplomáját, utána közszolgaként helyezkedett el. 2003-ban már San Francisco körzeti ügyésze volt, majd első nőként és első feketeként választották meg Kalifornia legfőbb ügyészi posztjára. Ekkor már a Demokrata Párt feltörekvő tehetségei között tartották számon. Két ügyészi ciklus után 2017-ben lett szenátor. Politikusi pályája során főleg a későbbi bíró, Brett Kavanaugh, illetve William Barr meghallgatásán mutatott kemény kérdéseivel szerzett magának hírnevet. A Demokrata Párt progresszívabb, balra húzóbb tábora nem nézte jó szemmel, hogy Harris ügyészségi múltját, még ha Harris magát progresszív ügyésznek is nevezte egyszer. Miután alelnökjelölt lett, kampányeseményeken többször is változtatást sürgetett a rendőrség működésében, és többször beszélt arról, hogy a rendszerszintű rasszizmus felszámolására van szükség az igazságszolgáltatásban. (444)
_______________________________

17:56

Kamala Harrist se feledjük

A Joe Biden oldalán alelnökké váló Kamala Harris az első nő, aki a két legmagasabb pozíció egyikét betölti az Egyesült Államokban. Egyben az első fekete és ázsiai származású amerikai is, aki alelnök lesz.

Kamala Harris

17:51

Jogi procedúrákra így is számíthatunk még: Trump már a választás idején megpróbálta elérni, hogy Pennsylvániában ne számítsák bele a választás után megszámolni kezdett levélszavazatokat, az ügyet a legfelsőbb bíróság elé vitte. Kijelentette továbbá, hogy a szavazatok újraszámlálását kéri több államban, például Wisconsinban, ahol mindössze 0,7%-ponton múlt a különbség, vagy Georgiában, ahol extrém szűk Biden előnye. A hivatalos eredményre tehát lehet, hogy heteket kell várnunk, de a korábbi történelmi tapasztalatok alapján szinte teljesen biztos: Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke, aki 2021 januárjában lép majd hivatalba. (portf.)
_______________________________

17:42

Joseph R. Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje megnyerte Pennsylvaniát, ezzel az elnökválasztást is. Az állam húsz elektorával együtt már 273 elektort tudhat maga mögött, többet, mint amennyire minimálisan szüksége volna a győzelemhez, vagyis ezzel a csak Joe-ként emlegetett, veterán demokrata politikus lett az Egyesült Államok 46. elnöke. Egyben 78 évével az amerikai történelem eddigi legidősebb hivatalba lépő államfője is.

Bár azt már biztosan állíthatjuk, hogy Biden megnyerte a választást, annak a végeredménye még nem ismert. Még mindig számolják a szavazatokat négy államban, Arizonában, Észak-Karolinában, Georgiában és Nevadában, és mind a négy helyen olyan szoros a verseny, hogy egyelőre nem lehet győztest hirdetni. Bármelyikük is nyerjen ezekben, az immár csak statisztikai adat, az elnöki poszt sorsát nem befolyásolja. Bár Biden legitimitását nagyban növelné, ha még tudna szerezni elektori szavazatokat. (444)
_______________________________

17:34

Joe Biden megnyerte az elnökválasztást!

Az Egyesült Államok északkeleti részén fekvő államban a hírcsatorna összesítése szerint Biden a szavazatok 98 százalékának feldolgozása alapján 3 345 724 szavazatot kapott, míg a hivatalban lévő, republikánus párti Donald Trumpra 3 311 310 ember szavazott. A kettejük közötti különbség 34 414 szavazat.

Az elnököt hivatalosan a decemberben összeülő, 538 tagú elektori kollégium választja majd meg, ahol a győztesnek 270 elektor szavazatára van szüksége az elnökké választáshoz. Biden Pennsylvania megnyerésével jelenleg 273 elektor támogatását bírja a CNN szerint, mig a hivatalban lévő elnök, Donald Trump 213 elektor támogatását bírja.

A hivatalban lévő elnökkel rendre szembehelyezkedő CNN összesítése szerint még négy államban nem biztos a választás kimenetele. Ezek közül háromban szintén Biden áll az élen. Nevadában a voksok 93 százalékát számolták már meg, és Biden mintegy 32 ezer vokssal, 1,8 százalékponttal vezet. A szomszédos Arizonában mintegy 20 ezer szavazat Biden előnye, ami 0,6 százalékpontos különbség. A délkeleti Georgiában a legkisebb az elnök demokrata párti kihívójának előnye. Ott a voksok 99 százalékát számolták már össze, és Bidenre mindössze hétezerrel voksoltak többen, mint Trumpra. Észak-Karolinában Donald Trump vezet, mintegy 76 ezer szavazattal.

Ha minden államban ennek megfelelően alakul a végeredmény, akkor Joe Biden 306 elektori vokssal arathat győzelmet.

Nem sokkal korábban a hivatalban lévő elnök a Twitteren azt írta, hogy ő nyerte meg a választást, méghozzá nagy többséggel. Egyik előző twittjében pedig azt állította, hogy több tízezer levélszavazat a választás napján urnazárás után érkezett be, ami szerinte törvénytelen.

Az elnök kampánystábja által szombaton körbeküldött közleményben azt írják, hogy hétfőn megindítják a bírósági eljárásokat, mert „az amerikai nép becsületes választást érdemel, ami azt jelenti, hogy a jogszerű szavazatokat mind meg kell számolni, a törvénytelenül leadott voksokat pedig nem”. A közlemény egyúttal azzal vádolja Joe Biden kampánycsapatát, hogy a Trump-csapat megfigyelőit nem engedik be a szavazatszámlálásra, valamint, hogy hamis, fabrikált, illetéktelenek által és elhunytak nevében leadott voksokat akarnak beszámoltatni.

„Mit rejteget Biden? Nem nyugszom egészen addig, amíg az amerikai nép meg nem kapja azt a becsületes szavazatszámlálást, amelyet megérdemel és amelyet a demokrácia megkövetel” – írja közleményében Donald Trump. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?