Iskolaigazgatót bántalmaztak Makón

Szeged/Makó |

<p>Bántalmaztak egy iskolaigazgatót szerdán Makón, a pedagógus könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.</p>

 Tuczakov Szilvána elmondta: a rendőrség eddigi adatai szerint iskolaidőben az egyik helyi általános iskolában megjelent két tizenéves - egy fiú és egy lány -, akik nem az intézmény tanulói. Az igazgató kérdőre vonta őket, sőt a látogatás céljának tisztázására a rendőrséget is kihívta. Mivel jogsértés gyanúja nem merült fel velük kapcsolatban, a fiatalok távozhattak. Nem sokkal később megérkezett a 13 éves lány és a 17 éves fiú anyja, akik a gyerekkel történtekre előbb szóban, majd tettlegességgel követeltek magyarázatot. Ennek következtében az igazgató nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
    A szülőket a makói rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja alapján gyanúsítottként hallgatták ki. Az asszonyok vallomásukban elmondták, hogy az iskola vezetője állítólag bántalmazta a két gyereket, és ők ezt sérelmezték.
    A 17 éves fiú egyébként nem ismeretlen a hatóságok előtt, ugyanis több, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúsítottja, jelenleg büntetőeljárás folyik ellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?