Irán műszaki értelemben „képes atombombát építeni”

Kamal Harrazi

Irán műszaki értelemben „képes atombombát építeni", de eddig még nem született döntés, hogy megteszi-e - közölte vasárnap Kamal Harrazi, Ali Hamenei ajatollah, az ország vallási és politikai vezetőjének egyik magas rangú tanácsadója.

Harrazi az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy „néhány napon belül képesek voltunk 60 százalékosra dúsítani uránt és könnyedén képesek leszünk 90 százalékos dúsítottságú uránt előállítására”. Hozzátette, hogy az országnak megvannak „a műszaki lehetőségei atombomba előállításához, Irán azonban eddig még nem döntött erről”.

Harrazi egyben kijelentette, hogy az iszlám köztársaság sosem fog alkudozni rakétaprogramjáról, sem pedig regionális politikájáról.

Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia, valamint Németország 2015-ben szerződésben állapodott meg abban, hogy Irán nukleáris tevékenységének korlátozása fejében fokozatosan feloldják a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket. Donald Trump előző amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát az atomalkuból, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát a nemzetközi szerződésben rögzített kötelezettségeihez.

Teherán mindemellett ismételten tagadta, hogy atomprogramja katonai célt szolgálna, s hangsúlyozta, hogy az amerikai szankciók feloldása esetében visszatér az atomalkuban foglalt kötelezettségei teljesítéséhez.

A többhatalmi megállapodás újraélesztéséről Bécsben zajló tárgyalások március óta zsákutcába jutottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?