Indiában már több tucatnyi halottja van az özönvízszerű esőzéseknek

India áradás

Indiában már legalább 65 ember meghalt, köztük tizenegyen egy templom összeomlásában a pusztító áradások és földcsuszamlások során – derült ki a hatóságok által kedden közzétett újabb tájékoztatásból.

A több napon át tartó özönvízszerű esőzések hidakat és épületeket romboltak le, valamint járműveket sodortak el az északi Uttarakhand és Himácsal Prades államokban.

A rendkívüli időjárás miatt az utóbbi államban vasárnap óta már legalább 52 ember halt meg – vált ismertté az állam miniszterelnökének tájékoztatójából. Szuhvinder Szingh Szuhu figyelmeztette a lakosokat, maradjanak otthon, távol a vizektől. Tájékoztatása szerint az iskolák továbbra is zárva maradnak.

Tizenegy áldozat halt meg, amikor a helyi székvárosban, Szimlában összeomlott egy Siva hindu istenségnek szentelt templom. Aditja Negi, a kerület katasztrófavédelmének vezetője elmondta, hogy a mentési munkálatok folytatódnak, és attól tartanak, hogy legalább 10 ember rekedt még a romok alatt.

A legsúlyosabban érintett területeken a főutak és az elektromos vezetékek súlyosan megrongálódtak, és emberek ezrei szigetelődtek el a külvilágtól. A vasúthálózat is súlyos károkat szenvedett.     

Uttarakhand államban mentőcsapatok próbálták kiszabadítani az embereket a földcsuszamlások alól. Összesen legalább 13 ember vesztette életét péntek óta a rossz időjárás miatt ebben az államban a hatóságok szerint.  

Júliusban a monszunesők legalább 90 ember halálát okozták Indiában, miközben a Jamuna folyónak, amely az indiai fővároson, Újdelhin keresztül folyik, a vízszintje 1978 óta a legmagasabbra emelkedett.

A nyári monszunesők nagyjából az éves csapadékmennyiség 80 százalékát teszik ki Dél-Ázsiában. Az áradásokkal és földcsuszamlásokkal járó heves esőzések ugyan hatalmas károkat okoznak, és sok ember életét követelik, viszont a monszun elengedhetetlen a mezőgazdasági termelés szempontjából, amely a helyi lakosság nagy részének megélhetését biztosítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?