II. Erzsébet halála – Lezárták a ravatalhoz vezető sort a hatalmas tömeg miatt

temetes erzsebet

Lezárták pénteken a londoni hatóságok a múlt héten elhunyt II. Erzsébet királynő ravatalához vezető sort a hatalmasra duzzadt tömeg miatt. Becslések szerint jelenleg több mint fél napig tart, mire a sor végén állók a ravatalhoz érnek.

A búcsúztatási rendezvények összehangolásáért felelős brit kulturális, sport- és médiaügyi minisztérium pénteken késő délelőtt közölte, hogy legalább hat órán át nem lehet beállni a ravatal előtti sorba, mert a kelet-londoni Southwark Park, ahol a sor számára előre kijelölt útvonal véget ér, teljesen megtelt.

II. Erzsébet királynőt hosszas betegeskedés után, életének 97., uralkodásának 71. évében, múlt csütörtökön érte a halál Balmoralban, a királyi család nyári skóciai rezidenciáján.

Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó III. Károly néven.

A néhai királynő koporsóját szerda este ravatalozták fel a londoni parlament legősibb épületében, az 1097-ben épült Westminster Hallban.

A ravatalozóhelyiség hétfő hajnalig látogatható, és a várakozások szerint addig legalább 400 ezren keresik fel II. Erzsébet királynő ravatalát.

A brit kulturális, sport- és médiaügyi minisztérium létrehozott a YouTube videómegosztó portálon egy külön csatornát, amely élőben, valós időben jelzi a sor mindenkori hosszát.

A csatorna –  amely a „Her Majesty The Queen's Lying-in-State / Queue Tracker” címen kereshető fel – pénteken azt mutatta, hogy a sor hozzávetőleg 8 kilométer hosszú, és a világhírű Tower híd déli hídfőjén is messze túlnyúlik, elérve az előre kijelölt végpontot, a kelet-londoni Southwark Parkot.

A tárca pénteki becslése szerint azoknak, akik jelenleg a sor végén állnak, legalább 14 órába telik, mire a ravatalhoz érnek.

A minisztérium közölte, hogy a Southwark Parkban kialakított várakozási terület megtelt, és további intézkedésig – de legalább hat órán keresztül – nem lehet beállni a sorba.

A közleményben a minisztérium kérte, hogy a sor újbóli megnyitásáig senki ne kísérelje meg a bejutást a park kijelölt területére.

A búcsúszertartás szeptember 19-én, jövő hétfőn lesz a Westminster Hallhoz közeli Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi londoni koronázó templomában, kétezer meghívott vendég, köztük külföldi állam- és kormányfők jelenlétében. Több európai monarchia uralkodói is jelezték, hogy részt vesznek a szertartáson.

A néhai uralkodó koporsóját hétfő este a királyi család legnagyobb és legősibb rezidenciája, a Londontól 25 kilométerre nyugatra emelkedő, csaknem ezeréves windsori kastély kápolnájában helyezik végső nyugalomra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?