Holland és dán védelmi miniszterek: augusztusban indul az ukrán pilóták kiképzése az F–16-osokon

Kajsa Ollongren

Augusztusban indul Dániában az ukrán pilóták kiképzése az amerikai F–16-os harci repülőgépeken – közölte kedden Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter és ügyvivő dán hivatali partnere, Troels Lund Poulsen a vilniusi NATO-csúcstalálkozó margóján Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter társaságában.

A tájékoztatás szerint egy kiképzőközpontot létesítenek Romániában is.

„Remélhetőleg már jövő év elejére látunk majd eredményeket” – emelte ki Poulsen.

A kiképzés azonban még nem jelenti azt, hogy Ukrajna valóban kap majd F–16-os gépeket döntés ugyanis erről még nem született.

Reznyikov mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a kiképzés nem vesz többet igénybe fél évnél.

„Meg kell védenünk polgári lakosságunkat, infrastruktúránkat, a nélkülözhetetlen létesítményeket, iskoláinkat és egyetemeinket. Ezért fontos számunkra, hogy ez a vadászrepülő-szövetség beinduljon” – hangsúlyozta az ukrán védelmi miniszter.

Hollandia és Dánia egy tizenegy országból álló szövetség élén állnak, amely elkötelezett ukrán pilóták kiképzése mellett. Az összefogás májusban jött létre a világ hét legfejlettebb iparosodott országa (G7) vezetőinek Japánban tartott csúcstalálkozóján.

Románia a múlt héten jelentette be, hogy be akar rendezni egy pilótaképző központot a NATO-partnerországok, valamint Ukrajna számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?