Hivatalos mérleg: 56 ezernél több ház rongálódott meg Marokkóban a szeptemberi földrengésben

Marokkó földrengés

A szeptember 8-án Marokkó déli területeit sújtó földrengés következtében 2930 településen 56 674 lakóépületben keletkezett kár, és 32 százalékuk teljesen lakhatatlanná vált – derül ki a marokkói pénzügyminisztérium hivatalos kárjelentéséből, amelyet az EFE spanyol hírügynökség ismertetett hétfőn.

A tárca a hétvégén a marokkói parlament pénzügyi bizottsága elé terjesztette a károsultak megsegítésére vonatkozó javaslatát is. Eszerint a kormányzat már ettől a hónaptól kezdve egy éven át havi 2500 dirham pénzügyi támogatást folyósít a károsult családoknak.

A kormány közölte azt is, hogy még a hónap vége előtt átutalják a károsult családokat segítő helyreállítási támogatást. Ennek mértékét a lakóingatlanban keletkezett kár nagyságától függően 80-140 ezer dirham között határozta meg.

További 120 millió dirhamot különítettek el a költségvetésből az érintett régió infrastruktúrájának helyreállítására és a földrengés miatt szükségessé vált társadalmi-gazdasági fejlesztési beruházásokra - áll a jelentésben.

A Marokkó déli tartományait sújtó földrengés halálos áldozatainak száma megközelítette a háromezret, a sérülteké pedig az 5500-at.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?