HIVATALOS: Megnyitották az uniós pénzcsapot Magyarországra

Az Együtt-PM az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor programbeszéde miatt

Azután, hogy Magyarország visszavonta a vétóját az Ukrajnának szánt uniós támogatások kapcsán, megszületett a megállapodás az EU-s pénzek folyósításáról.

Miután a Magyarország által blokkolt kérdésekre megoldást találtak az intézményrendszerben, jóváhagyták az országot érintő megállapodásokat – írta az Index.

Magyarország így is elesik jelentős pénztől, ám 7,5 helyett mindössze 6,25 milliárd euróról van szó.

A tanácsi közlemény emlékeztetett, a nemzeti terveknek meg kell felelniük a 2019-es és a 2020-as országspecifikus ajánlásoknak, továbbá tükrözniük kell a zöldebb, digitálisabb és versenyképesebb gazdaság megteremtésére irányuló általános uniós célkitűzéseket. Kiemelték: a magyar terv megfelel az összes vonatkozó kritériumnak, összhangban van a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló rendeletben meghatározott követelményekkel.

A határozat hivatalos elfogadását és a jogállamiság megerősítését célzó intézményi reformokkal kapcsolatos 27 mérföldkő teljesítését követően Magyarország összesen 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás erejéig használhatja fel az eszköz forrásait. A finanszírozás lehetővé teszi Magyarország számára, hogy elősegítse a koronavírus-járványból való gazdasági kilábalást, és finanszírozza a zöld és digitális átállást – közölték.

Az értékelés szerint Magyarország nemzeti terve olyan reformokat és beruházásokat tartalmaz, amelyek hozzájárulnak a Magyarországnak címzett országspecifikus ajánlásokban felvázolt kihívások egészének vagy jelentős részének hatékony kezeléséhez. A terv átfogó és megfelelően kiegyensúlyozott választ ad az ország gazdasági és társadalmi helyzetére – írták.

A részleteket ismertetve egyebek mellett közölték, a magyar terv a teljes források 48,1 százalékát fordítja az uniós klímacélokat támogató intézkedésekre, melyek várhatóan hozzájárulnak a 2021-2030-as időszakra szóló nemzeti energia- és klímatervben meghatározott dekarbonizációs és energiaügyi célkitűzésekhez is. A magyar terv a források 29,8 százalékát fordítja a digitális átállás támogatására, ami magában foglalja az oktatás és a közigazgatás digitalizálására és javítására irányuló intézkedéseket.

Kiemelték, hogy a magyar terv a jogállamiság megerősítését célzó kulcsfontosságú intézményi reformok átfogó csomagját is tartalmazza. Ezek a reformok a Magyarországnak címzett, jogállamisággal kapcsolatos országspecifikus ajánlások végrehajtására irányulnak, és az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét szolgálják. A korrupció elleni küzdelem megerősítése, a versenyképes közbeszerzés előmozdítása és az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítése révén javítani fogják a gazdaság hatékonyságát és ellenálló képességét – írták.

A reformokat teljes mértékben és megfelelő módon végre kell hajtani ahhoz, hogy a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz keretében az EU bármilyen kifizetést teljesíthessen Magyarország számára – szögezték le.

Az Európai Unió Tanácsnak cseh soros elnöksége Twitter-oldalán arról tájékoztatott, hogy a Tanács várhatóan még kedden írásbeli eljárás útján elfogadhatja a magyar nemzeti tervet.

A tájékoztatása szerint az uniós nagykövetek hétfő éjszakába nyúló ülésükön az EU-költségvetésből származó felzárkóztatási források 6,3 milliárd eurót (mintegy 2500 milliárd forint) kitevő összegének zárolását javasolták. A tagállamok többsége ugyanis úgy értékelte: Magyarország nem haladt előre megfelelő mértékben a szükséges, az Európai Bizottság uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban megfogalmazott aggályainak eloszlatására hozott reformok terén. Az Állandó Képviselők Bizottsága javaslatával 65-ről 55 százalékra csökkentette a felfüggeszteni javasolt arányt a három érintett magyar program esetében. Azt írták: az uniós tagállamok elismerik a magyar hatóságok által végzett munkát, de úgy döntöttek, ezek a korrekciós intézkedések nem kezelik kellőképpen a jogállamiság azonosított megsértéseit és ezeknek az uniós költségvetésre jelentett kockázatait.

Az Európai Bizottság szeptember 18-án korrupcióval és közbeszerzésekkel kapcsolatos aggályok miatt javasolta a Magyarország számára rendelkezésre álló uniós forrásokból származó, eredetileg 7,5 milliárd euró befagyasztását. A lépés a jogállamisági feltételrendszerhez kapcsolódó mechanizmus áprilisi elindítását követte. Magyarország tárgyalt az uniós bizottsággal, majd 17, az aggályok kiküszöbölését célzó intézkedést mutatott be. A végső döntést a Tanács várhatóan kedden, legkésőbb december 19-ig hozza meg – tették hozzá.

(index, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?