Három űrhajóssal útjára indult a kínai Sencsou-16 űrmisszó

Sencsou-12

Sikeresen elindult kedden Kína újabb űrmissziója, a Sencsou-16. Háromfős legénysége a Tienkung (Mennyei palota) nevű kínai űrállomáson tartózkodó űrhajósokat váltja le.

A három tajkonauta (kínai űrhajós) az északnyugat-kínai Csiucsüan űrállomásról indult.

A csoportban van Kuj Haj-csao, az első civil a kínai űrhajózás történetében. Két társa – Csing Haj-peng és Csu Jang-csu – a hadsereg tagja.

A tajkonauták várhatóan öt hónapot maradnak az űrállomáson.

A Tienkungon lévő Fej Dzsun-long, Teng Csing-ming és Csang Lü a korábbi tervek szerint szombaton tér vissza a Földre, bár a dátumot Peking még nem erősítette meg.

Kína már több évtized óta eurómilliárdokat fektet be űrprogramjába. Az űrállomás megépítésére és saját űrexpedícióinak elindítására részben az sarkallta, hogy az Egyesült Államok nem fogadta be Kínát a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programba.

Űrprogramjának kezdete óta Peking több mint ezer tudományos kutatást végzett el az űrben, köztük olyan vizsgálatokat is, mint a növények alkalmazkodása az űrbéli körülményekhez, vagy hogy miként viselkednek a folyadékok a mikrogravitációban.

Az ázsiai ország, amely 2003-ban küldte első űrhajósát az űrbe, azt tervezi, hogy 2030-ra embert küld a Holdra is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?