Hárman is meghaltak szilveszteri lakástűzben Magyarországon

tuzeset k

Budapesten, a Tolna vármegyei Pálfán és a Pest vármegyei Zsámbokon is lakástűzben halt meg egy-egy ember szilveszter éjjelén – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre közleményében azt írta: a budapesti hivatásos tűzoltók hamar megfékezték a lángokat, azonban a Thaly Kálmán utcai lakás egy szobája teljesen kiégett.

Öten el tudták hagyni az épületet, egy ember azonban életét vesztette.

Pálfán szilveszter éjjelén kigyulladt egy többszintes ikerház egyik földszinti lakrésze, amely a tűzoltók kiérkezésekor teljes terjedelmében égett – közölte Dóka.

A lángokat sikerült időben megfékezni, így a tűz további lakásokra már nem terjedt tovább, azonban a kigyulladt lakásban tartózkodó ember életét már nem lehetett megmenteni – tette hozzá.

Zsámbokon az esti órákban egy családi ház szobájában az ágy gyulladt meg. A tájékoztatás szerint a tűzoltók kiérkezésekor tűz már nem volt, de egy idős ember életét vesztette, feltételezhetően a tűz során keletkezett füst miatt.

A helyettes szóvivő jelezte: a katasztrófavédelem mindkét esetben vizsgálja a tüzek okait, valamint keletkezési körülményeit, és füstérzékelő alkalmazását javasolják az ingatlanokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?