Harkivi lakónegyedet ért orosz rakétatámadás, rengeteg a sebesült

uarus

Legkevesebb 17 ember megsebesült a kelet-ukrajnai Harkiv egy lakónegyedét ért orosz rakétatámadásban kedden este – közölte Oleh Szinehubov, Harkiv megye katonai kormányzója a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson.

„Két nő súlyosan megsebesült” – írta Szinehubov hozzátéve, hogy még 12 embert szállítottak kórházba.

A jelentés szerint két átalakított S-300-as légvédelmi rakéta csapódott be a metropolisz központjában. Ihor Terehov, Harkiv polgármestere hangsúlyozta, hogy a rakéták olyan helyre csapódtak be, ahol katonai létesítmények nem voltak, viszont számos lakóépület állt.

Az ukrán mentőszolgálat a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson arról számolt be, hogy az egyik rakéta egy olyan háromemeletes épületet talált el, amely korábban egy egészségügyi központnak adott otthont. Két házban tűz is keletkezett.

Terehov közlése szerint legkevesebb tíz ház szenvedett károkat. Mint írta: a mentőcsapatok a helyszínen dolgoznak.

Harkiv ellen az orosz erők gyakran indítanak rakétatámadásokat, amelyek számos polgári áldozattal járnak, ugyanakkor az orosz védelmi minisztérium minden alkalommal hangsúlyozza, hogy csak katonai célpontokra lőnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?