Hamarosan érkezhet a majomhimlő elleni oltás. Ön felvenné?

koroanvírus-vakcina

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Bavarian Nordic gyógyszergyártóval tárgyal, hogy a feketehimlő elleni Imvanex vakcinájának alkalmazását kiterjesszék a majomhimlőre is.

Marco Cavaleri az EMA vakcinákért felelős munkatársa elmondta, jelenleg azon dolgoznak, hogy szükség esetén rendelkezésre álljanak a majomhimlő elleni vakcinák. Bár egy ilyen járvány szokatlan Európában, jelenleg nincs közegészségügyi vészhelyzetet” - mondta Cavaleri.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint május eleje óta 30 országban 550 majomhimlős esetet igazoltak, kivéve azokat a nyugat-afrikai országokat, ahol a betegség endémiás. Cavaleri elmondta, hogy az EMA felkérte a Bavarian Nordicot, hogy készüljön fel az Imvanex vakcina majomhimlőre való kiterjesztéséhez szükséges adatok benyújtására. Hozzátette, hogy az állatkísérletek kimutatták, hogy a vakcina "hatékony" a majomhimlő ellen.

A vakcinát valószínűleg olyan embereknek adnák be, akik szoros kapcsolatban álltak fertőzötekkel, hogy megakadályozzák annak terjedését - írja az AFP.

Szavazás

Ön felvenné a majomhimlő elleni vakcinát?

Választások
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?