Hadgyakorlatot tart Törökország Észak-Ciprus partjainál

erdogan

Tengeri hadgyakorlatot kezd Törökország Ciprus partjai előtt szombaton, a műveletek során lőgyakorlatokat tartanak majd.

Ankarának a Navtex tengerészeti hírportálon keresztül közzétett bejelentése szerint a hadgyakorlatot az egyedül Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság Sadrazamköy nevű városának magasságában hajtják végre, és hétfőig tart majd.

A ciprusi védelmi minisztérium szintén Navtex-üzenetben illegálisnak minősítette a török műveletet, amely szerinte megsérti Ciprus szuverenitását.

Egy másik közleményben a ciprusi nemzeti gárda bejelentette, hogy két amerikai hadihajó érkezett a térségbe, egy Ciprussal közös, ugyancsak szombaton kezdődő hadgyakorlatra, amely szeptember 20-ig tart majd.

A tervek szerint szombat délután Ciprusra érkezik Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki a térségben kialakult feszültség csökkentéséről fog tárgyalni.

A török haditengerészet az elmúlt hetekben több hadgyakorlatot is tartott a Földközi-tenger keleti medencéjében, noha emiatt Ciprus és Görögország is tiltakozott.

A múlt héten Földközi-tengeri Vihar fedőnéven többnapos hadgyakorlat zajlott Ciprusnál a török hadsereg és az észak-ciprusi haderő együttműködésével, a műveletekben légi, haditengerészeti és szárazföldi egységek is részt vettek.

Törökország és a szintén NATO-tag Görögország régóta vitatkozik a tengeri határokról, de az elmúlt években a Földközi-tenger alatt felfedezett hatalmas földgázmezők Ankara és Nicosia között is kiélezték a feszültséget.

Törökország hajói augusztus első felében kezdték újra a kutatásokat a területen, amit nemcsak Görögország, hanem Ciprus is szuverenitása megsértésének tekint. Ráadásul Ankara harmadszor is meghosszabbította egyik kutatóhajója, az Oruc Reis küldetését a Földközi-tenger vitatott részén, ezúttal egészen szeptember 12-ig.

Josep Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő az augusztus közepén tartott rendkívüli külügyi tanács keretében az EU teljes szolidaritásáról biztosította Görögországot és Ciprust. Emellett felszólította Törökországot, hogy azonnal szüntesse be a helyzet elmérgesedését okozó kutató tevékenységét, és kötelezze el magát a párbeszéd folytatása mellett.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a múlt héten azt mondta, hogy a kialakult feszültség rendezéséhez többoldalú konferencia összehívására van szükség Ankara részvételével. Ezeket a megbeszéléseket a tervek szerint szeptember végén tartják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?