G7: együttműködnek a kormányokkal az internetes óriásvállalatok a terror elleni harcban

Róma |

<p>A világhálón terjeszkedő terrorista szervezetekkel szemben a kormányok és az internetes óriásvállalatok együttműködésének szükségességét hangsúlyozták az iparilag fejlett országokat tömörítő G7-csoport belügyminiszterei az olaszországi Ischia szigetén pénteken véget ért találkozójukon</p>

A kétnapos tanácskozás zárónyilatkozata hangsúlyozza, hogy a világhálón egyre tevékenyebb terrorista szervezetekkel éppen a világhálón, vagyis az interneten kell szembeszállni. 

A terrorista szervezetek interneten terjesztik ideológiájukat, itt toboroznak új harcosokat, buzdítanak támadásra és ezek megvalósításához útmutatást is adnak, valamint a világhálón gyűjtenek pénzt tevékenységük finanszírozására. "Ezért minél sürgősebb összefogásra van szükség kormányok, az ipar és a civil társadalom között az internet használatával visszaélő terrorista szervezetek leállítására" - szögezi le a G7-csúcs végén kiadott dokumentum. 

Gerard Colomb francia belügyminiszter a találkozót záró sajtótájékoztatón kijelentette, az internet az emberek közötti kapcsolattartás és a béke jegyében jött létre, mára viszont "a gyűlölet és a terror eszközévé vált". 

Az Ischia szigetén rendezett belügyminiszteri találkozó témája a migráció és a terrorizmus volt kiemelt figyelemmel a kiberbiztonságra és az idegen harcosok Európába való visszatérésére. A találkozón részt vett Dimitrisz Avramopulosz,  az EU belügyi és migrációs, és Julian King biztonságért felelős biztosa,valamint az Interpolt vezető Jürgen Stock. Ezen kívül első alkalommal a G7-csúcsok történetében a megbeszéléseken jelen voltak az internetes óriásvállalatok, közöttük a Microsoft, a Google és a Twitter vezetői is. 

Marco Minniti olasz belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam (IÁ) fokozatos felszámolása nem jelenti a terrorizmus végét. Megjegyezte, hogy a kormányok közötti együttműködés elengedhetetlen az idegen harcosok visszatérésének megakadályozására. Hozzátette, hogy az IÁ terrorista szervezetéről és az idegen harcosokról való információgyűjtést a szíriai Rakka városában kell kezdeni, amely három évig az IÁ fővárosa volt, és ezért információs "aranybányának" számít. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?