G20-csúcs – Elfogadták a 15 százalékos globális minimumadó bevezetését

G20-csúcs

A G20-országcsoport vezetői támogatják a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) a 15 százalékos globális minimumadóra vonatkozó megállapodását – erről határoztak szombaton a tagállamok vezetői római csúcstalálkozójukon.

A tervezet értelmében – amelybe a Reuters hírügynökség betekintést nyert – a csoport vezetői felszólítják mindazokat az országokat és joghatóságokat, amelyek együttműködnek az OECD 15 pontból álló, adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás (Base Erosion and Profit Shifting, röviden BEPS) elleni akciótervének végrehajtásában, hogy mielőbb dolgozzák ki a modell szabályait és a többoldalú eszközöket, ahogyan az a részletes végrehajtási tervben szerepel, hogy az új szabályozás globális szinten 2023-ban életbe léphessen.

A javaslatot hivatalosan vasárnap fogadják el.

Az OECD 2019-ben kezdte kidolgozni a globális minimumadó-szabályozás keretrendszerét. Az októberben 136 ország által Párizsban elfogadott megállapodás lényege, hogy a jövőben egységesen, 15 százalékos társasági adót alkalmaznának a kormányok a multinacionális vállalatokra, köztük az olyan óriáscégekre, mint a Google, az Amazon, a Facebook, a Microsoft és az Apple, megnehezítve számukra az adóelkerülést, amelyet úgy értek el, hogy alacsony adózású országokban hoztak létre irodákat.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter szerint a minimumadó bevezetése segítséget jelent az amerikai cégeknek és munkásoknak, még ha a megállapodás értelmében számos amerikai székhelyű cég, köztük az internetóriások mostantól több adót is kell fizessenek. „Ez a megállapodás virágzóbbá teszi a globális gazdaságot az amerikai cégek és munkások számára” – fogalmazott Yellen egy közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?