Franciaország Ukrajna elhagyására hívta fel állampolgárait

Emmanuel Macron

Franciaország azt ajánlja minden Ukrajnában tartózkodó állampolgárának, hogy hagyja el az országot, azokat pedig, akik a háború által leginkább fenyegetett övezetekben vannak, felszólítja, hogy haladéktalanul távozzanak a térségből.

„Ajánlatos elhagyni Ukrajnát minden francia állampolgárnak, aki nem halaszthatatlan okból tartózkodik az országban” – hangsúlyozta szombaton a francia külügyminisztérium. Párizs mostanáig az ukrajnai utazásoknak csak az elhalasztását javasolta.

A diplomácia tárca meg is nevezte azokat a városokat és térségüket (Harkiv, Luhanszk, Donyeck és Dnyipro), amelyek haladéktalan elhagyására szólítja fel az állampolgárait.

Az „Ukrajna határain történt orosz csapatösszevonások okozta feszültségek és az oroszbarát szakadár övezetekben a tűzszünet megsértésének fokozódása” miatt a külügyminisztérium nem ajánlja a franciáknak, hogy az ország keleti és északi határvidékein tartózkodjanak.

Az Air France szóvivője jelezte, hogy a francia légitársaság minden ukrajnai járatát elindítja.

„A következő járat vasárnap 9 óra 40 perckor indul Kijevbe. Természetesen közelről követjük a helyzetet, de a járatot elindítjuk” – mondta a szóvivő az AFP hírügynökségnek.

Diplomáciai források jelezték, hogy Emmanuel Macron francia államfő szombat este ukrán kollegájával, Volodimir Zelenszkijjel, vasárnap délelőtt pedig Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztet telefonon, hogy „megpróbálják elkerülni a legrosszabbat”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?