Francia elnökválasztás – Macron győzött az első fordulóban Le Pen előtt

Emmanuel Macron

Emmanuel Macron hivatalban lévő elnök győzött a francia elnökválasztási első fordulójában vasárnap, az exit poll-eredmények szerint nagyobb különbséggel a szuverenista jobboldali Marine Le Pen előtt, mint amire előzetesen számítani lehetett – írta az AFP hírügynökség.

Macron a szavazatok 28,6-29,7 százalékát szerezte meg, Le Pen pedig a 23,3-24,4 százalékát négy közvélemény-kutató cég felmérése alapján. Így ők ketten jutottak be az április 24-i második fordulóba. Harmadik lett 19,8-20,8 százalék közötti eredménnyel a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon.

Macron hívei előtt tartott beszédében óva intett mindenkit, hogy a választás kimenetele még nem dőlt el. Egyben megfogadta, hogy igyekszik meggyőzni a választópolgárokat, így azokat is, akik nem mentek most el szavazni, vagy esetleg jobb- vagy baloldali jelöltre adták voksukat, hogy április 24-én már őt támogassák.

Le Pen az előzetes eredmények tükrében arról beszélt, hogy megválasztása esetén öt éven belül rendbe tenné Franciaországot. „Ami április 24-én kockán forog az, hogy milyen társadalmat és milyen civilizációt akarunk. Az Önök voksától függ, hogy milyen helyet tudunk biztosítani az embereknek a pénz hatalmával szemben” – hangsúlyozta a jobboldali politikus.

Yannick Jadot zöld párti jelölt, Anne Hidalgo, Párizs szocialista párti polgármestere és a jobbközép Valérie Pécresse bejelentette, hogy Macront támogatja a második fordulóban, Éric Zemmour, a radikális publicistából lett politikus pedig azt, hogy Le Pent.

Zemmour kijelentette, hogy a nézeteltérések ellenére azért áll ki Le Pen mellett, mert Macron bevándorlók millióit engedte be Franciaországba és kampányában fittyet hányt az országban kialakult bizonytalanságra. „Emmanuel Macron a fő ellenfél. A masszív bevándorlás, bizonytalanság és az ipar leépítésének elnöke ő” – fogalmazott.

Mélenchon úgy nyilatkozott a szavazás előtt, hogy előbb tanácskozik a szavazóival, csak azután jelenti be, ki mögé áll a második fordulóban. Ugyanakkor felszólította híveit, hogy a második fordulóban ne szavazzanak Le Penre.

Franciaország legbefolyásosabb szakszervezete, a baloldali CFDT tagságát szintén Macron támogatására buzdította a második fordulóban. A CFDT ugyanakkor hangsúlyozta, hogy felhívása nem értelmezhető Macron politikai programjának támogatásaként, mivel célja mindössze megakadályozni Le Pen elnökségét.

A szavazástól távolmaradók aránya viszonylag magas volt a francia hagyományokhoz képest két intézet becslése alapján: 26,2-29,1 százalék közötti, ami az AFP szerint azt jelzi, hogy a francia társadalom egyre inkább megveti a politikai osztályt.

Az Ifop közvélemény-kutató cég már most becslést adott arra, hogy a második fordulóban hogyan alakul az eredmény: eszerint Macron minimális különbséggel, 51-49 arányban fogja legyőzni Le Pent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?