Fidesz: a magyar kormány nem tett az üzemanyagár-növekedés ellen

Budapest |

<p>A magyar kormány semmit nem tett, hogy az üzemanyagár-növekedés hatását kivédje, pedig erre számos recept van és ilyen esetben csak a kabinet tud cselekvően fellépni - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke csütörtökön.</p>

Az ellenzéki párt gazdasági kabinetjének vezetője szerint a kormány csak kifogásokat keres, miközben Veres János pénzügyminiszter azt mondja, nem keletkezik többletbevétel a magas üzemanyagárakból. Varga Mihály olyan becslésekre hivatkozott, amelyek szerint 30 milliárd forinttal több folyik be az államkasszába a magasabb üzemanyag- és gázárak miatt. Varga közölte: van mozgástér és lehetőség, hogy a kormány tegyen az üzemanyagárak növekedése ellenében és próbálja kezelni a problémát.

A Fidesz azonnali és konkrét lépéseket vár az ügyben a kabinettől.

A politikus a megoldási receptek között említette, hogy a világ számos országának kormányai próbálják elviselhetővé tenni az árnövekedés hatásait.

Példaként hozta fel, hogy Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök szerdán jelentette be: csökkenteni kell az adómértéket. Kitért arra is, hogy Spanyolországban 80 millió eurós adócsökkentésről állapodtak meg a fuvarozókkal, Olaszországban elfogadták azt a kormánydöntést, amely az olajipari cégek magasabb profitjának egy részét csoportosítja át az élelmiszerárak kompenzációjára, Portugáliában pedig csökkentett útdíjat kell fizetniük a fuvarozóknak.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?