Erre adott választ egy dán tanulmány, amelyet december 20-a és január 18-a között végeztek.
Fertőzőbb az omikron szubvariánsa, mint az eredeti változat?
Az omikron új szubvariánsa, ami BA.2 néven ismert, még fertőzőbb, mint az eredeti változat – derült ki a dán kutatók által hétfőn közzétett tanulmányból, amelyet 18 000 ember bevonásával december 20. és január 18. között végeztek el.
Dánia járványügyi hatóságának (Statens Serum Institut – SSI) kutatói közölték, hogy a BA.2-es alváltozattal fertőzött személynek 39 százalék az esélye arra, hogy egy héten belül megfertőz valakit a háztartásából, míg erre a BA.1-es eredeti változatnál 29 százalék az esély.
Camilla Holten Moller, az SSI orvosa elmondta, hogy az oltatlan emberek nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg a BA.2 szubvariánssal, mint a BA.1-el.
A tudósok továbbra is figyelik az omikron alváltozatának fertőzőképességét és az általa okozott betegség lefolyásának súlyosságát, de a világ minden tájáról származó adatok arra utalnak, hogy gyorsan terjedhet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.