Fél óra alatt egy egész üveg rumot ivott meg – 1 százalék túlélési esélyt adtak neki

Fél óra alatt egy egész üveg rumot ivott meg – 1 százalék túlélési esélyt adtak neki
San Diego |

A 19 éves diák majdnem belehalt az egyetemi „beavatásba”.

Egy San Diego-i állami egyetem 19 éves diákja majdnem belehalt az egyetemi „beavatási szertartásba“, miután fél óra alatt egy teljes palack (750 milliliter) rumot ivott meg. A fiatal családja pert indított a bulit szervező diákszövetség ellen.

Az orvosok csupán egy százalék esélyt adtak arra, hogy Benjamin Brennan túléli az esetet.

A két évvel ezelőtti „beavatás“ után a fiút kidobták egy autóból a kórház előtt.

A fiatal férfi az egyetemtől függetlenül működő, országos Kappa Sigma diákszervezetbe szeretett volna belépni. A család ügyvédje szerint ehhez azonban olyan követelményeknek kellett volna megfelelnie, melyekbe akár bele is halhatott volna. A rum elfogyasztása mellett ugyanis dohány és marihuána fogyasztására is kötelezték.

Brennan alkoholmérgezést szenvedett, majd kómába esett, azonban túlélte az esetet. Felépülése viszont még most, két évvel később is tart. A diák egészségügyi állapota miatt nem tud visszatérni az egyetemre és munkát sem képes vállalni.

(24.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?