Ezrek tüntettek Putyin ellen a választáson

orosz elnökválasztás

A HVG szerint 74 embert tartóztattak le Oroszországban azok közül, akik a választás miatt tiltakoztak. 

Az akciót még februárban hirdette meg Alekszej Navalnij: azt kérte, minél többen menjenek el délben a szavazóhelyiségekhez, így fejezzék ki tiltakozásukat Putyin ellen.

A Reuters beszámolója szerint a tüntetők délben Moszkvában, Szentpéterváron és Jekatyerinburgban megrohanták a szavazóhelyiségeket, és a szigorú ellenőrzés ellenére több tucatnyi esetben történt vandalizmus a szavazóhelyiségekben.
Szentpéterváron letartóztattak egy nőt, miután gyújtóbombát dobott egy szavazóhelyiség bejáratához, és országszerte többeket őrizetbe vettek, mert zöld fertőtlenítőszert vagy tintát dobtak a szavazóurnákba.

Dmitrij Medvegyev, a Putyin által elnökölt orosz Biztonsági Tanács egyik helyettes vezetője a szavazóhelyiségeket rongálók büntetésének szigorítására szólított fel, azzal érvelve, hogy hazaárulásért kellene felelniük, amiért az ukrajnai harcok közepette megpróbálták kisiklatni a szavazást.

Nem csak Oroszországban tiltakoztak: a BBC jelentése szerint hosszú sorok kígyóznak Londonban, de nem csak azok állnak sorba, akik részt akarnak venni az orosz elnökválasztáson, hanem azok is, akik tiltakozásként mentek ki.

(HVG)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?