Észak-Korea szerint az USA biológiai fegyvereket gyárt Ukrajna területén

Kim Dzsongun

Az ENSZ szerint semmi ilyesmiről nincs szó.

Észak-Korea azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy biológiai fegyvereket állítanak elő Ukrajnában, ezzel megismételve Oroszország hasonló állítását, amelyet az ENSZ még márciusban elutasított.

Izumi Nakamicu, az ENSZ  leszerelési ügyekért felelős főtitkár-helyettese kijelentette, hogy a szervezetnek „nincs tudomása semmiféle biológiai fegyverelőállítási programról Ukrajnában".

Kim Dzsongun februárban azt nyilatkozta, hogy az ukrajnai válság legfőbb oka az Egyesült Államok politikája. Ebben a hónapban pedig hivatalosan is elismertek két – saját magát oroszbarátnak nevező – kelet-ukrajnai szeparatista régiót, ami arra kényszerítette Kijevet, hogy megszakítsa diplomáciai kapcsolatait Észak-Koreával.

Washington „számos biológiai laboratóriumot állított fel több tucat országban és területen, köztük Ukrajnában is, ezzel megsértve a nemzetközi egyezményeket“ – írta vasárnap a KCNA, Észak-Korea hivatalos hírügynöksége. Ugyanekkor olyan adatokra támaszkodott, amelyeket szerinte Oroszország fedezett fel.

Márciusban Moszkva azzal vádolta Washingtont, hogy biológiai fegyverek fejlesztésével kapcsolatos kutatási programot vezet Ukrajnában. A vádat az USA és Ukrajna is elutasította.

(refresher.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?