Észak-Korea: ha békét akar az új amerikai kormány, akkor „kerülnie kell a balhét”

Kim Dzsong Un Kim Jo Dzsong

Ha békét akar az új amerikai kormány, akkor „kerülnie kell a balhét” – jelentette ki kedden Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, aki maga is magas tisztséget tölt be az országot irányító kommunista Koreai Munkapártban.

A KCNA állam hírügynökség szerint a nagy befolyással rendelkező Kim Jo Dzsong mindenekelőtt az éppen folyamatban lévő amerikai-dél-koreai közös tavaszi hadgyakorlatokat kifogásolta.

A nyilatkozatot egy nappal az amerikai külügyminiszter és a védelmi tárcavezető szöuli látogatása előtt tették közzé.

„Megragadjuk ezt az alkalmat, hogy figyelmeztessük a földünkön lőporszagot eregetni próbáló új amerikai vezetést. Ha nyugodt álmokat szeretne a következő négy évben, inkább tartózkodjon a balhékeltéstől, amint éppen első lépéseit teszi” – hangoztatta Kim Jo Dzsong, akit a KCNA idézett.

„A hadgyakorlatok tartása és az ellenségeskedés nem fér össze a párbeszéddel és együttműködéssel” – tette hozzá Kim Jo Dzsong, aki nyilatkozataiban a szöuli vezetés éles bírálójaként vált ismertté. Nagyban becsmérelte Dél-Koreát, amiért a koronavírus-járvány, valamint a belpolitikai és gazdasági nehézségek miatt számítógépes szimulációkra korlátozta a hadgyakorlatot.

Kijelentette, hogy a 2018-ban fejlődésnek indult Korea-közi kapcsolatok nem térnek vissza egyhamar, és Észak-Korea résen lesz az esetleges további provokációk miatt.

Közölte azt is, hogy Phenjan fontolóra veszi a kilépést a Korea-közi katonai megállapodásból, amely feszültségek enyhítését szolgálja a határon. Hozzátette, hogy a kommunista ország vezetése megvizsgálja egy sor olyan szervezet feloszlatását is, amely az együttműködés javítását szolgálja Dél-Koreával.

A Fehér Ház hétfői közlése szerint Észak-Korea eddig visszautasította az Egyesült Államok párbeszédre irányuló próbálkozásait.

Az Egyesült Államok Donald Trump korábbi amerikai elnök hivatali ideje alatt látványos enyhítési politikába kezdett Észak-Koreával szemben. Trump háromszor találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, egy alkalommal az Észak- és Dél-Korea közötti panmindzsoni demilitarizált övezetben. A tárgyalások azt követően rekedtek meg, hogy nem tudtak egyezségre jutni egyebek mellett a Phenjan elleni büntetőintézkedések feloldásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?