Erdőtüzek pusztítanak Marokkóban, ötszáz családot menekítettek ki

ausztrália erdőtűz
Larás |

Erdőtüzek pusztítanak Marokkó északi részén, majdnem 500 családot menekítettek ki előlük.

Marokkói tűzoltók és katonák csütörtök késő estig több tüzet igyekeztek megfékezni, melyek a nap folyamán terjedtek el az erdős vidékeken – közölték az AFP francia hírügynökséggel a helyi hatóságok.

Az erős szél szította tüzek a hatóság esti hivatalos közleménye szerint nem követeltek áldozatot, de „elővigyázatosságból” kitelepítettek majdnem 500 családot Larás és Taza tartományokban.

A tüzek nehezen megközelíthető erdőkben tombolnak az észak-marokkói Larás, Vezzán, Tetuán és Táza tartományokban - közölte Fuád Aszali, az erdészeti klímakockázat-kezelési központ igazgatója.

Sok duárt (sátortanyát) kellett kiüríteni. A hadsereg négy Canadair vízbombázó repülőgépe és négy másik mezőgazdasági permetező repülőgép egész délután a Kszar-el-Kbir melletti lángokban álló terület felett dolgozott – állapította meg az AFP fotósa.

A kíméletlen, jóval 40 Celsius-fok feletti hőségben a tűz sebes terjedésén meglepődött falusiak gyorsan elhagyták otthonaikat, és ahol tudták, magukkal vitték a marhákat és a lovakat is.

A tűz oltásában a polgári védelem, a vízügy és az erdőgazdálkodás, a királyi fegyveres erők (FAR) és a csendőrség több száz tagja vett részt, helyi önkéntesek segítették őket. Mozgósítottak mintegy száz tűzoltó- és tartálykocsit, mentőket és földmunkagépeket.

Összesen legalább ezer hektár erdő - tölgy, fenyő és más tűlevelű fa, valamint gyümölcsfa - égett le szerda este óta Larás, Vezzán és Táza provinciákban a helyi hatóságok szerint.

Marokkót több napja hőhullám sújtja, a meleg megközelítette a 45 fokot, miközben szokatlan szárazság és vízhiány van.

„A hőség okozza az efféle tüzeket. Tegnap hajnalban ért el a tűz a falunkig, de bízunk abban, hogy a tűzoltók eloltják. Féltjük a házainkat. Egy közeli falut teljesen körülvettek a lángok, a lakókat a tűzoltók menekítették ki” – mondta el az AFP-nek az 58 éves Ahmed Mezuar, aki Larásban lakik.

A Gibraltári-szoros másik oldalán, Európa déli részén, Portugáliától Spanyolországon és Franciaországon át Görögországig pusztítanak az erdőtüzek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?