Erdogan: hiba volt fegyvereket ledobni a Kobanit védő kurdoknak

Ankara |

<p>Hiba volt az Egyesült Államok részéről, hogy fegyvereket dobott le az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita szervezet által ostromolt szíriai Kobanit védő kurdoknak, mivel a fegyverek egy része a dzsihadisták kezére került - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán.</p>

"Helytelennek bizonyult, amit ezzel kapcsolatban tettek. És miért bizonyult helytelennek? Mert a C-130 típusú repülőgépekről ledobott fegyverek egy részét az IÁ szerezte meg" - közölte sajtótájékoztatóján a török államfő Ankarában. Amiatt is aggodalmát fejezte ki, hogy a szíriai kurd fegyveres csapatoknak juttatott fegyverek a Törökország által terrorista szervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadócsoportot fogják erősíteni. A PKK 30 éven át fegyveres harcot folytatott a török hatóságok ellen.

Erdogan azt is elmondta: nem érti, miért ilyen fontos Kobani az amerikaiak számára. "Már nincsenek is ott civilek, csak nagyjából kétezer harcos" - tette hozzá. Az amerikai légierő vasárnap több szállítmányt dobott le a részben már a radikális csoportosulás által ellenőrzött határváros közelében. Ez volt az első alkalom az Iszlám Állam elleni műveletekben, hogy fegyverrel látták el a kurdokat.

Három C-130 típusú gép huszonhét csomagot dobott le, bennük kézifegyverekkel, lőszerekkel és a sebesültek ellátásához szükséges anyagokkal. A Pentagon keddi tájékoztatása szerint a szállítmány "túlnyomó része" eljutott a kurd harcosokhoz. A támogatással az volt a cél, hogy lehetővé tegyék az IÁ elleni harc folytatását, és így megakadályozzák, hogy a dzsihadisták teljesen bekebelezzék a török-szíriai határon fekvő várost.

Ugyancsak szerdán Törökország budapesti nagykövetsége sajtóközleményt adott ki a Szíriában kialakult humanitárius katasztrófáról. A kommünikében azt írták, hogy a polgárháború következtében már több mint 1,5 millió szíriai keresett menedéket Törökország területén, csak Kobaniból mintegy 200 ezren érkeztek. A tájékoztatás szerint a kormánynak a menekülthullám kezelése eddig 4 milliárd dollárjába került. Ankara leszögezte, hogy ennek ellenére továbbra is fenn fogja tartani a "nyitott kapuk" politikáját, viszont a hozzájárulás növelésére sürgette a nemzetközi közösséget.

A külképviselet által kiadott közlemény szerint folytatódniuk kell az IÁ elleni légicsapásoknak, addig azonban nem lehet biztonságot és stabilitást teremteni Szíriában, amíg helyén van a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsim.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?