ENSZ: Több mint félmillióan menekültek el Líbiából

Moszkva |

<p>Becslések szerint eddig több mint félmillióan hagyták el Líbiát a kormányhoz hű csapatok és a felkelők összecsapásai miatt - közölte az ENSZ főtitkára pénteken Moszkvában.</p>

Ban Ki Mun azonnali tűzszünetre szólította fel a szemben álló feleket. Az ENSZ főtitkára azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy tárgyalásokat folytatott Moszkvában Dmitrij Medvegyev orosz államfővel.
"Felszólítom nyomatékosan a líbiai hatóságokat a harcok leállítására és a gyilkosságok beszüntetésére" - mondta Ban Ki Mun. Az ENSZ elsődleges célja az, hogy létrejöjjön egy tényleges és ellenőrizhető fegyverszünet, hogy kibővíthessük a humanitárius segélyprogramokat - fűzte hozzá.
Az ENSZ diplomata és vendéglátója hangsúlyozták, hogy pontosan be kell tartani az ENSZ Biztonsági Tanácsának líbiai határozatát. Moszkva, amelynek vétójoga van a BT-ben, tartózkodásával lehetővé tette a határozat elfogadását, ami megnyitotta az utat a nemzetközi koalíció beavatkozásához. Mindazonáltal a későbbiekben Oroszország ismételten bírálta a líbiai célpontok elleni nyugati légitámadásokat és elutasítja a szárazföldi csapatok bevetését.
A két politikus egyetértett abban, hogy a közel-keleti békefolyamat érdekében minél előbb meg kell rendezni az évek óta tervezett moszkvai értekezletet, és kifejezték szándékukat, hogy váljon intenzívebbé az úgynevezett kvartett (ENSZ, EU, USA és Oroszország) igyekvése a közel-keleti béke elérésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?