A világ több évre szóló élelmezési válsággal néz szembe, mivel az ukrajnai háború megszakítja a mezőgazdasági termelést, és felfelé hajtja az alapvető termények világpiaci árát - jelentette ki kedden tartott virtuális sajtókonferenciáján David Beasley, az ENSZ római székhelyű Élelmezési Világprogramjának (WFP) vezérigazgatója.
ENSZ: több évre szóló élelmezési problémát okoz a konfliktus
A tájékoztatón a vezérigazgató - aki egyébként korábban Dél-Karolina republikánus kormányzója volt - kifejtette, hogy 8-9 milliárd dollárra lenne szüksége, hogy megbirkózzék a globális élelmiszerválsággal. Mint mondta: jelenleg mintegy 280 millió embert fenyeget éhínség. "Ez az egész világ gondja" - szögezte le.
"Nincs idő halogatásra" - fogalmazott hozzászólásában Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy a világ országainak össze kell fogniuk a globális élelmiszerválság megoldására.
A virtuális konferencia után a WFP közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrajnai háború tovább mélyíti az élelmiszerválságot, mivel megszakítja a mezőgazdasági termelést, és megnöveli az alapvető termények világpiaci árát. A nyugati országok súlyos gazdasági szankciókat rendeltek el Oroszországgal és a vele szövetséges Fehéroroszországgal szemben a február 24-én megindított ukrajnai háború miatt.
Az Európai Unió május 8-án hatályba lépő ötödik szankciós csomagja egyebek között megtiltja európai vállalkozásoknak orosz műtrágya behozatalát. Az amerikai kormány már 2021 augusztusában szankciós listára helyezett több fehérorosz céget, köztük a szalihorszki Belaruszkalijt, amely a világ káliumalapú műtrágya-termelésének több mint 15 százalékát adja. Az amerikai szankciókat 2021 decemberében kiterjesztették a káliumalapú fehérorosz műtrágyák exportjával foglalkozó BKK cégre is.
Az EU ugyanakkor nem helyezte tiltólistára sem a Belaruszkalijt, sem a BKK-t, de betiltotta káliumklorid behozatalát Fehéroroszországból. Litvánia pedig felfüggesztette területén keresztül a fehéroroszországi káliumalapú műtrágyák tranzitját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.