ENSZ-főtitkár: konkrét lépéseket kell tenni a rasszizmus minden formájának felszámolására

António Guterres

A rasszizmus visszaszorításának érdekében határozott és konkrét lépések megtételére szólította fel kedden a világ országainak kormányait és a magánszektor szereplőit is António Guterres ENSZ főtitkár a rasszizmus elleni harc világnapja alkalmából nyilatkozva.

Hangsúlyozta: a rasszizmus tanult viselkedésminta, amely „önmagától válik romboló erővé” amellett, hogy „az egyik legpusztítóbb erő, amely megosztja a világ társadalmait”.

A főtitkár legkésőbb decemberig minden országtól „egy határidőhöz kötött, átfogó nemzeti terv” kidolgozását sürgette, amely diszkriminációmentes jogszabályokon, valamint tényekre és bizonyítékokra épülő politizáláson kell, hogy nyugodjon.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nemcsak a kormányokat terheli felelősség a rasszizmus elleni harcban, hanem a magánszektort is, amelyben tevékenykedőknek szerinte kötelessége, hogy a termékeikben, szolgáltatásaikban, valamint munkahelyeiken esetleg tapasztalható diszkriminációt megszüntessék.

A volt portugál kormányfő úgy vélte, hogy napjainkban egyre inkább jelen van az idegengyűlölet, az előítéletesség és a gyűlöletbeszéd a világban, amiben a politika mellett a közösségi médiaplatformok is kulcsfontosságú szerepet játszanak egyebek között azzal, hogy az alkalmazásoknál használt mesterséges intelligencia „felerősíti és digitalizálja a faji alapú megkülönböztetést és gyűlölködést”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?