Emmanuel Macron: a terrortámadást végrehajtó csoport Franciaországban is próbálkozott

Emmanuel Macron

Franciaországban az elmúlt hónapokban több merényletkísérlettel is próbálkozott az Iszlám Állam dzsihadista csoportnak az az ága, amely az orosz főváros melletti Krasznogorszkban végrehajtotta a 137 halálos áldozatot követelő merényletet – jelentette ki hétfőn Emmanuel Macron államfő néhány órával azután, hogy a kormány legmagasabb szintre emelte a terrorkészültséget.

„Óvakodnunk kell az ügy mindenfajta politikai felhasználásától vagy félretájékoztatástól, inkább szigorúnak és hatékonynak kell lennünk. Ebben a szellemben haladunk előre, és remélem, hogy Oroszország is ezt teszi” – tette hozzá a francia elnök, amikor megérkezett az egyik tengerentúli francia megyébe, Guyanára.

„Cinikus és kontraproduktív lenne magára Oroszországra és állampolgárainak biztonságára nézve is ezt a helyzetet megpróbálni Ukrajna ellen fordítani” – hangsúlyozta Emmanuel Macron újságírók előtt.

A péntek este négy fegyveres által a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központnál végrehajtott mészárlásnak 137 halálos áldozata van, a nyilvántartott sebesültek száma 182. A merénylet elkövetőjeként még péntek éjjel az Iszlám Állam jelentkezett. A francia sajtóban megszólaló szakértők szerint a terrorszervezet afgán ága, az Iszlám Állam Horászán hajthatta végre a támadást. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) viszont azt közölte, hogy a támadóknak ukrajnai kapcsolatai voltak, és oda akartak menekülni, amikor elfogták őket, s Vlagyimir Putyin orosz elnök is Ukrajna felelősségéről beszélt. Kijev azonban visszautasította, hogy köze lenne a krasznogorszki terrortámadáshoz.

Emmanuel Macron elmondta: a francia hírszerző szolgálatok úgy vélik, hogy Iszlám Állam Horászán „rendelte meg és hajtotta végre a támadást”.

A francia elnöki hivatalban a védelmi tanács vasárnap esti ülésén a kormány megállapította, hogy „ez a bizonyos csoport, amely, úgy tűnik, érintett ebben a támadásban, többször is kísérletet hajtott végre a mi hazánkban is” – hangsúlyozta a francia elnök.

„És így, tekintettel annak következményeire és szándékaira, elővigyázatosságból, de hiteles és biztos elemek alapján a kormány úgy döntött”, hogy a terrorkészültség a legmagasabb szintre emelkedik – mondta az államfő.

A biztonsági készültséget januárban csökkentették másodfokúra a legmagasabb szintről, amelyet azután hirdetett ki a kormány, hogy október 13-án egy dzsihadista megölte volt tanárát az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában.

Emmanuel Macron megerősítette, hogy Franciaország „fokozott együttműködést ajánlott fel az orosz szolgálatoknak, valamint a térségbeli partnereinknek, tekintettel a szolgálataink birtokában lévő információkra és azokra az elemekre, amelyek hasznosak lehetnek az oroszok számára”.

Arra a kérdésre, hogy közvetlenül is megvitatná-e ezt orosz kollégájával, a francia elnök elmondta: a kapcsolatfelvétel „kezdetben technikai és miniszteri szinten” történne. „Meglátjuk, hogyan alakul a helyzet, és hogy az elkövetkező napok vagy hetek indokolják-e ezt” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?