Elon Musk üzent Donald Trumpnak: az amerikai alkotmány nagyszerűbb, mint bármely elnök

Elon Musk

Az (amerikai) alkotmány nagyszerűbb, mint bármely elnök – reagált Elon Musk Donald Trump korábbi amerikai elnök (2016–2020) szavaira, aki a múlt pénteken nyilvánosságra hozott Twitter-iratok nyomán azt írta: az Egyesült Államok alkotmányának egyes részeit törölni kellene.

A Twitter tulajdonos-vezérigazgatója a közösségi médiában közölt bejegyzését azzal zárta: „Itt a történet vége”.

Donald Trump még a hétvégén saját közösségi oldalán azt írta, hogy a Twitter belső működését feltáró dokumentumok bizonyítékot szolgáltattak a 2020-as választásokon történt „csalásra és megtévesztésre”, ezeket a problémákat pedig az alkotmány egyes részeinek megszüntetésével lehet kezelni.

Miután Elon Musk tulajdonosként megszavaztatta a Twitter-felhasználókat, a portál novemberben feloldotta Donald Trump 2020-ban felfüggesztett Twitter-fiókját. Az előző amerikai elnök még novemberben közölte: egyelőre nem szándékozik visszatérni a közösségi médium felületeire.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?