Egyre több dolgozót fenyeget a mesterséges intelligencia – mi lesz a munkanélküliekkel?

A mesterséges intelligencia demokratizálása

Amerikában már problémát okoz, hogy a mesterséges intelligencia miatt egyre többen veszítik el a munkájukat. 

Michael Tubbs a kaliforniai Stocktonban (USA) nőtt fel, körülbelül egy órányi autóútra a Szilícium-völgytől, ahol a mesterséges intelligencia először látott napvilágot. Most a mesterséges intelligencia az előrejelzések szerint örökre megváltoztatja az amerikaiak életét és munkáját. Az Egyesült Államokat mégis a „hiány és a szegénység” jellemzi - mondta M. Tubbs a CNN-nek.

Tubbs elmondása szerint kiskorában édesanyja sosem volt otthon, mivel mindig dolgozott. Saját tapasztalatai arra késztették, hogy különböző módokon gondolkodjon azon, hogy a világ leggazdagabb országa hogyan segíthetne a szegénység enyhítésében. Amikor M. Tubbs 2016-ban szülővárosának első fekete polgármestere lett, 2019-ben élére állt egy kísérleti programnak, amelynek keretében garantált jövedelmet biztosítanak. Úgy döntött, hogy valami egyszerű, de radikális dolgot tesz: ingyen pénzt osztogat kötöttségek nélkül.

Most azt jósolják, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése valószínűleg mélyreható hatással lesz a munkaerőpiacra, és az elkövetkező években emberek milliói válhatnak munkanélkülivé. A Nemzetközi Valutaalap az év elején arra figyelmeztetett, hogy világszerte a munkahelyek mintegy 40 százalékát érintheti a mesterséges intelligencia térnyerése. Mivel egyre több amerikai munkahelyet fenyeget a robotizáció, M. Tubbs és a garantált jövedelem más szószólói szerint létezik olyan megoldás, amely segít a biztonsági háló kialakításában.

Szerintük még azelőtt el kell kezdenünk garantált jövedelemprogramokat tervezni, mielőtt a mesterséges intelligencia felváltja az emberi munkaerőt. Stockton 2019-től kezdődően két éven át havi 500 dollárt osztott ki 125 véletlenszerűen kiválasztott, alacsony jövedelmű környéken élő lakosnak anélkül, hogy bármilyen feltételhez kötötte volna, hogy a pénzt hogyan használják fel, vagy hogy van-e munkájuk. A kísérleti program első eredményei azt mutatták, hogy a kedvezményezettek jelentősen javították a foglalkoztatási kilátásaikat és a pénzügyi stabilitásukat, valamint javult a mentális és fizikai állapotuk.

(trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?