Csehországot szidták az orosz médiában, és a harmadik világháborút emlegették

gf

Csehországot olyan országként emlegették, ami támogatja a háborút. A Novinky.cz portál szerint minél nehezebb az oroszok helyzete Ukrajnában, annál erősebb a propaganda.

Vladimir Szoloviov „putyinistaként” emlegetett műsorvezető azt fejtegette az orosz médiában, hogy az ukrajnai háború lényegében a második világháború folytatása, amiben szerinte Csehország Németországot segítette úgy, mint most Ukrajnát.

„Nézzék meg a cseheket. Szívesen javítanak és szállítanak nehézgépeket, ahogy a német időkben is tették” – mondta azokra az április közepi jelentésekre utalva, amelyek szerint a cseh fegyvergyárak segítenek az ukránoknak a katonai felszerelésük javításában.

Margarita Simonianová újságíró, a Kreml-közeli Russia Today és a Szputnyik médiumok vezetője is érdekes kijelentéseket tett. Szerinte például valószínűbb a harmadik világháború kirobbanása, minthogy Oroszország veszítsen Ukrajnában. Szoloviov ezzel válaszolt: „Mi a mennybe megyünk, ők meg szétesnek”. Simonianová azt felelte: „Egy nap mindannyian meghalunk”.

Az orosz propaganda egyre gyakrabban emlegeti a nukleáris fegyverek háborús alkalmazásának témáját. Ennek oka lehet a nyugati fegyverszállítások intenzívebbé válása és a jelenlegi ukrajnai harci helyzet, mivel az orosz csapatok lassan és súlyos veszteségek árán haladnak előre - írja a Novinky.cz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?