Csehországban csaknem duplájára emelkedett az új fertőzöttek napi száma

koronavírus Csehország

Csehországban 9294 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt nap alatt, ami közel a kétszerese az előző nap nyilvántartásba vett 5011 esetnek, 213-an meghaltak - derült ki kedden a hatóságok tájékoztatásából.

A 10,71 millió lakosú országban már 884 799 fertőzéses esetet tartanak nyilván. A járvány kitörésének kezdete óta 13 485-en meghaltak. A kórból 676 593-an felgyógyultak. Kórházban 7132 beteget kezelnek, több mint ezer állapota súlyos.

Az első esetet március elsején észlelték. Azóta 5,2 millió PCR- és más tesztet végeztek el a vírus kimutatása érdekében.

Csehországban romlik a járványhelyzet. Rendkívüli munkarendet vezettek be a kórházakban, 850 fős katonai személyzet segíti az egészségügyiek munkáját. Csupán a nem halasztható műtéteket végzik el, nem fogadnak más betegeket.

Az országban december 27-én megkezdődött a védőoltások beadása a Pfizer és a BioNTech gyógyszeripari vállalatok vakcináival. A múlt héten negyvenezer lakos kapott védőoltást.

Kedden megérkezett Csehországba az amerikai Moderna cég vakcinájának első, nyolcezer darabból álló szállítmánya. A tervek szerint márciustól a Johnson & Johnson cég védőoltásának beadása is megkezdődik.

Csehországban október elején ismét életbe lépett a szükségállapot, amely tavasszal két hónapig volt érvényben. A mostani határideje január 22., de a kormány várhatóan harminc nappal meghosszabbítja.

Továbbra is kötelező az arcmaszk viselete, illetve érvényben van az éjszakai kijárási tilalom. A rendelkezés megsértőit mintegy 700 ezer forintnak megfelelő bírsággal sújthatják. A jogi személyek esetében a pénzbüntetés elérheti a hárommillió koronát. A korlátozások betartásának ellenőrzéséért a rendőrség felelős.

Az országban keddtől megtiltották, hogy a helyi krematóriumok a szomszédos államokból a következő tíz napban halottakat fogadjanak be. Az országban januárban, a korábbi évekhez képest, rendkívüli módon megemelkedett a temetések száma.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?