Csehország és Ausztria között nyitva marad a határ

Alexander Schallenberg

Csehország és Ausztria között nyitva kell maradnia a határnak annak ellenére is, hogy a koronavírus-járvány nem csillapodik – állapodott meg Jan Lipavský cseh és Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter csütörtöki prágai találkozóján.

Schallenberg a megbeszélésről azt mondta, hogy annak fő témája, „sajnos, a járvány volt”.

Semmilyen körülmények között nem ismétlődhet meg a tavalyi tavasz – tette hozzá –, amikor jelentősen korlátozni kellett a be- és kiutazást a két ország között.

Az osztrák miniszter emlékeztetett arra, hogy a két ország között több tízezer munkavállaló ingázik, és a gazdaságnak általában véve is súlyos károkat okozna a határok lezárása.

Lipavský hangoztatta, hogy a két ország közötti együttműködés a járvány ellenére – és a járvánnyal kapcsolatos ügyekben is – kiváló maradt, és reményei szerint ez így lesz a jövőben is.

Szó esett a megbeszélésen arról is, hogy a jövő év második felében – Franciaország után – Csehország lesz az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Schallenberg hangoztatta, hogy Bécs nagy várakozással tekint erre és szoros együttműködést tervez a majdani cseh elnökséggel elsősorban a Nyugat-Balkán uniós integrációja, a migráció és az uniós külső határok megvédésének terén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?