Charles Michel botrányosnak nevezte az ukrán tengeri kikötők orosz blokádját

Charles Michel

Botrányosnak nevezte pénteken az Európai Tanács elnöke az ukrán tengeri kikötők orosz blokádját, valamint az orosz erők ellenük intézett támadásait és a zárlat azonnali megszüntetésére szólította fel Moszkvát.

„Több mint 250 millió embert fenyeget súlyos élelmiszerbizonytalanság világszerte. Azáltal pedig, hogy az orosz erők szándékosan támadnak ukrán tengeri kikötőket, a Kreml megtagadja tőlük az élelmiszert” – fogalmazott újságíróknak Charles Michel Újdelhiben, ahova a húsz legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságot tömörítő G20-csoport hétvégi csúcstalálkozójára érkezett.

Michel emellett leszögezte: teljes mértékben cinikus Moszkva ama ajánlata, mely egymillió tonna gabonát ígért az afrikai országoknak.

„A gabonát szállító hajóknak biztonságban kell kijutniuk a Fekete-tengerre” – szögezte le Michel, kiemelve, hogy az ENSZ égisze alatt megkötött gabonaegyezmény eredetileg 32 millió tonnányi gabona szállítását tette lehetővé, elsősorban fejlődő országok számára.

A Fekete-tengeren áthaladó ukrán gabonaexport orosz blokádja várhatóan a csúcs egyik legfontosabb témája lesz – fűzte hozzá.
Az orosz kormány júliusban nem hosszabbította meg a korábban kétszer megújított megállapodást, azzal vádolva a Nyugatot, hogy akadályozza Oroszország saját gabona- és műtrágyaexportját, amely szintén az egyezség része.

Ezt követően fokozta támadásait a dél-ukrajnai Odessza és Mikolajiv megyékben, ahol az ukrán gabonaexport szempontjából kulcsfontosságú kikötők és platformok találhatók.

A Kreml álláspontja szerint a megállapodás nem érte el célját, az egyezmény segítségével nem sikerült megszüntetni az éhínséget Afrikában. Vlagyimir Putyin orosz elnök a hónap elején leszögezte, hogy mindaddig nem lesz visszatérés az ukrán gabona, valamint az orosz élelmiszer és műtrágya kiviteléről megkötött kezdeményezéshez, amíg a Nyugat nem teljesíti az ezzel kapcsolatban Moszkvának tett ígéreteit.

Mind Oroszország, mind Ukrajna a világ vezető gabonaexportőrei közé tartozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?