Biztonsági okokból elmaradt a kanadai és az olasz kormányfő találkozója

Justin Trudeau

Biztonsági okokból elmaradt szombaton Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és olasz kollégája, Giorgia Meloni esti találkozója a kanadai Torontóban – közölte Trudeau irodája.

A kanadai média szerint több száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze a kanadai nagyváros központjában lévő szépművészeti múzeum előtt, ahol az estet rendezték.

„A rendezvényt biztonsági okokból törölték” – közölte Jenna Ghassabeh, a miniszterelnöki hivatal sajtóreferense késő este az AFP francia hírügynökséggel. A nyilatkozó további részletekkel nem szolgált.

Korábban, a nap folyamán a legfejletteb ipari országok csoportjának (G7) két vezetője megbeszélést folytatott, amelynek során az olasz kormányfő szerint számos kérdést megvitattak, köztük a „nagyon nehéz közel-keleti válságot”.

A CBC helyi televízió arról számolt be, a fogadásra érkező vendégek egy részének bejutását tüntetők akadályozták meg, akik ellenezték Kanada válaszát az Izrael és a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász szélsőséges palesztin iszlamista mozgalom közötti konfliktusra. A kanadai műsorszolgáltató szerint 200-300 tüntető vett részt a tiltakozásban.

A közösségi oldalakon terjedő videókon és fényképeken is erős rendőri jelenlét látszik a múzeum közelében.

Az október 7-én a Gázai övezetből Dél-Izraelbe beszivárgó Hamász-kommandók példátlan támadása által kirobbantott háborúban legalább 1160 ember vesztette életét, többségük civil - derül ki az AFP hivatalos izraeli adatokon alapuló számításából.

Megtorlásul Izrael a Hamász „megsemmisítését” tűzte ki célul, és hatalmas szárazföldi és légi támadást indított, amelynek következtében a Hamász egészségügyi minisztériuma szerint több mint harmincezer ember halt meg Gázában, túlnyomó többségük civil.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?