Biden szerint az Egyesült Államok "visszatér a világpolitikába"

Joe Biden

"Az Egyesült Államok visszatér a világpolitikába" - jelentette ki Joe Biden demokrata elnökjelölt kedden Wilmingtonban tartott sajtótájékoztatóján.

Biden bizakodónak mondta magát, hogy helyre tudja állítani az országa iránti, szerinte elveszített "tiszteletet". Kiemelte, hogy eddig már a világ hat vezető politikusával folytatott megbeszélést telefonon. "Elmondtam nekik, hogy Amerika visszatérőben van, már nem Amerika az egyedüli" - fogalmazott, utalva a Donald Trump elnök politikáját jellemző "Amerika az első" gondolatra. Hozzáfűzte: beszélgetőpartnerei "elragadtatással fogadták", amit mondott nekik.

Biden elmondta: kedden telefonon egyeztetett Emmanuel Macron francia államfővel, és megerősítette neki, hogy szeretné "újra dinamizálni a kétoldalú és a transzatlanti kapcsolatokat", mégpedig a NATO és az Európai Unió révén.

Az egyik újságíró azt feszegette: ha Donald Trump nézi a sajtókonferenciát, akkor mit üzen neki, mire Biden azt felelte: "elnök úr, bizakodással tekintek a beszélgetésünk elé".

A demokrata párti politikus mindazonáltal kifejtette: "zavarba ejtőnek" tartja, hogy Donald Trump még nem ismerte el a vereségét. De szerinte ennek "nincs különösebb hatása" a hatalomátadás folyamatára. Leszögezte, hogy munkatársaival már meg is kezdték a hatalomátadási folyamatot, és ezt - mint fogalmazott - "semmi nem állíthatja le".

Nem sokkal Biden sajtótájékoztatója előtt Mike Pompeo külügyminiszter tartott sajtókonferenciát. Az amerikai diplomácia vezetője az újságíróknak arról beszélt: békés lesz az átmenet a második Trump-kormányhoz. Később hozzátette: a minisztérium minden lehetőségre felkészült.

Reagálva Pompeo szavaira, Biden úgy fogalmazott: nincsenek bizonyítékok Donald Trump és Mike Pompeo állításaira a választási szabálytalanságokról.

William Barr, a Trump-kormányzat igazságügyi minisztere hétfőn későn este zöld jelzést adott a november 3-i elnökválasztáson történt, feltételezett szabálytalanságok ügyészi kivizsgálására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?