Biden: a halálos támadás nem változtat az evakuációs terveken

Joe Biden

A legalább tucatnyi amerikai életet követelő halálos támadás nem változtat az evakuációs terveken, az Egyesült Államok a hónap végéig kivonja csapatait Afganisztánból – mondta helyi idő szerint csütörtök délután a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök.

„Be tudjuk és be kell fejeznünk ezt a küldetést, és meg is fogjuk tenni. Ezt az utasítást adtam. Nem fognak elriasztani a terroristák. Nem hagyjuk, hogy leállítsák a küldetésünket. Folytatjuk az evakuálást” – fogalmazott Biden a kabuli merényletekre reagáló beszédében.

Az Egyesült Államok július vége óta több mint százezer embert evakuált Afganisztánból. A külügyminisztérium közlése szerint csütörtökön nagyjából 1000 amerikai maradt az országban, közülük körülbelül 700-an távozni szeretnének.

Afgán források szerint összesen több mint száz ember halt meg, és legalább 140-en megsérültek a csütörtökön végrehajtott két robbantásban és azt azt követő tűzpárbajban. Az öngyilkos merénylők a kabuli Hamid Karzai nemzetközi repülőtér déli részén található Abbey Gate-nél, illetve a közeli Baron Hotel nevű szállodánál robbantottak.

Biden hősöknek nevezte azokat az amerikai katonákat, akik életüket veszítették a támadásban. „Hősök, akik egy veszélyes, önzetlen küldetésben vettek részt, hogy megmentsék mások életét” – fogalmazott.

A támadások nem sokkal azután következtek be, hogy nyugati országok felszólították a repülőtér környékén napok óta az evakuálási repülőkre várakozó afgán állampolgárokat: hagyják el a környéket az Iszlám Állam lehetséges merényletének veszélye miatt.

Csütörtök este az Iszlám Állam nevű terrorszervezet közleményben tudatta, hogy „harcosai” követték el a véres támadásokat.

Biden kiemelte, hogy az Egyesült Államok csapásokat fog végrehajtani a támadásokért felelős csoport ellen. Az elnök azt mondta, hogy az Iszlám Államhoz tartozó létesítményeket fogják megcélozni az általuk választott helyen, az általuk választott pillanatban. Úgy fogalmazott: „Nem bocsátunk meg. Nem felejtünk. Levadászunk titeket és meg fogtok fizetni.”

„Az Iszlám Állam terroristái nem fognak felülkerekedni. Megmentjük az amerikaiakat. Kimenekítjük afgán szövetségeseinket. És a küldetésünk folytatódik. Amerikát nem fogják megfélemlíteni” – tette hozzá Biden.

Az elnök szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a repülőtéri támadás végrehajtásában a tálibok és az Iszlám Állam összejátszottak volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?