Berlin a mérgezéssel kapcsolatos minden anyagot átadott Moszkvának Navalnij hazatérte előtt

Alekszej Navalnij

Németország minden, az Alekszej Navalnij mérgezésének ügyéről szóló szükséges nyomozati anyagot átadott Moszkvának még azelőtt, hogy az ellenzéki politikus hazatérne Oroszországba - jelentették be szombaton a német igazságügyi minisztérium részéről.

Navalnij, Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik legismertebb bírálója augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. Az omszki mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint "novicsok" típusú harci idegmérget találtak a szervezetében.

Navalnij mindazonáltal a héten bejelentette, hogy vasárnap visszatér hazájába, noha az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) csütörtökön közölte, hogy Navalnij ellen körözés van érvényben, ezért lépéseket kívánnak tenni a politikus őrizetbe vétele érdekében.

A német igazságügyi tárca egyik szóvivője szombaton hangsúlyozta, hogy a mérgezéssel kapcsolatos vizsgálati anyagokat, beleértve a vér- és szövetmintákat az orosz hatóságok rendelkezésére bocsátják, így onnantól az ő felelősségük a nyomozás lebonyolítása.

Az átadandó anyagok között szerepel Navalnij németországi kihallgatásának jegyzőkönyve is.

Navalnijt és öccsét, Oleget 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el az úgynevezett Yves Rocher-ügyben. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, az öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A vád szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának és további 4,5 milliót egy másik cégnek.

Decemberben a Der Spiegel című német hírmagazin nemzetközi partnerekkel folytatott tényfeltáró munkájának eredményeit ismertetve azt közölte, hogy a mérgezésért vélhetően a belbiztonságért felelős orosz nemzetbiztonsági szolgálat egyik különítménye a felelős.

Az eset miatt az EU szankciókat vezetett be több magas beosztású orosz tisztségviselő, köztük Alekszandr Bortnyikov, az FSZB vezetője ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?