Beneš elnök vezetése alatt a "kozmikus halálsugarakat" kutatták Csehszlovákiában

Prága |

<p>A "kozmikus halálsugarak" katonai kihasználásának lehetőségét kutatták a II. világháború után Csehországban (Csehszlovákiában) a korabeli államfői hivatal közvetlen utasítására és annak irányítása alatt.</p>

Az eddig ismeretlen katonai kutatást Jiří Kotyk, cseh történész fedezte fel a csehszlovák Állambiztonsági Hivatal (STB) jelenleg még zárolt levéltári anyagai és néhány korabeli szemtanú emlékei alapján - közölte a hét végén a közszolgálati Cseh Televízió.

A kutatást röviddel az 1948 februári kommunista hatalomátvétel előtt befejezték, s az eredményeket, illetve a kutatóközpont berendezéseit az antikommunista aktivisták egy csoportja Nyugatra menekítette.

A kísérleteket az úgynevezett kozmikus halálsugarakkal a Prágától mintegy 70 kilométerre keletre fekvő Živanice település elhagyott téglagyárában végezték. A televízió felvételei szerint a terület ma elhagyott, fákkal van benőve, s az egykori épületek alapjai alig felismerhetőek.

Levéltári dokumentumok szerint a kutatást és a kísérleteket egyelőre ismeretlen okokból közvetlenül Edvard Beneš államfő hivatala irányította, s a Legiobankában lévő különleges pénzalapból finanszírozta.

A laboratóriumok munkáját Jan Stampfel mérnök irányította, s kiderült, hogy a munkák iránt a korabeli már kommunista ellenőrzés alatt lévő Állambiztonsági Hivatal is nagy érdeklődést mutatott.

"Az STB jelentéseiben valamiféle epsilon sugarakról, illetve állatokon elvégzett laboratóriumi kísérletekről van szó" - mondta a televíziónak Kotyk. Néhány idősebb helyi lakos elmondta: a háború után arról beszélt a lakosság, hogy a laboratóriumokban olyan sugarakkal kísérleteznek, amelyek akár ötven méternyi távolságból is képesek agyonütni a kutyát.

"Azt állították, hogy a levegőből különféle sugárzások érkeznek, néha jók, néha rosszak, és hogy a sugarak hatással vannak az emberre is" - jelentette ki egy idős asszony, aki fiatalon rövid ideig segédmunkásként dolgozott a kutatóközpontban.

Jan Stampfel, a laboratóriumok vezetője 1947 őszén a szovjetekkel és a britekkel is tárgyalásokat folytatott a "halálsugarak" kutatási eredményeinek esetleges átadásáról. Ezeket az állambiztonság is megpróbálta megszerezni. A kereszténydemokrata Néppárt helyi aktivistái 1947 karácsonyán a laboratórium legfontosabb berendezéseit Németország nyugati szövetségesek által megszállt övezetébe szállították.

"Az akciót az elnöki iroda közvetlen utasítására hajtottuk végre. Állítólag erre azért volt szükség, hogy a berendezések és az anyag ne kerülhessen a Szovjetunió kezébe" - állítja Václav Metelka, az akció egyik résztvevője kiadatlan emlékirataiban.

Jan Stampfel 1950-ben meghalt. A laboratóriumi berendezéseket Nyugatra szállítók többségét az ötvenes évek elején koholt perekben "hazaárulásért" sokéves börtönbüntetésre ítélték.

A kutatás eredményei, illetve a laboratóriumi berendezések további sorsa máig ismeretlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?