Belehalt sérüléseibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök

Abe Sindzó

Kórházba szállítása után belehalt sebeibe Abe Sindzó volt japán miniszterelnök, akire egy pénteki kampányrendezvényen többször rálőttek.

A volt miniszterelnök éppen a Japán középső részén található Nara városában mondott kampánybeszédet, amikor váratlanul több lövés érte. Televíziós képsorokon látni lehet, hogy a volt kormányfő egyszer csak eszméletét vesztve összeesik, pillanatokkal később pedig a háttérben lévő rendőrök egy szürke pólós férfit kényszerítenek a földre, akit ekkor már lefegyvereztek.

Szemtanúk szerint először egy hangos durranás hallatszott, majd füstfelhő keletkezett a lövések irányából.

A 67 éves Abét rögtön kórházba szállították, de ekkor már a szíve és a légzése is leállt.

A narai kórház intenzív osztályának főorvosa, Fukusima Hidetada elmondta, hogy a politikust a két nyaki lövés mellett a szívén is megsebesült, halálát az erős vérzés okozta.

A 41 éves gyanúsítottnál lefoglaltak egy vélhetően házi készítésű fegyvert. A rendőrség tájékoztatott, hogy a gyanúsított egy narai japán állampolgár, aki a haditengerészetnél eltöltött hároméves szolgálat után 2005-ben szerelt le.

Az NHK japán közszolgálati televízió úgy tudja, a merénylő csupán annyit mondott, „elégedetlen volt” az egykori kormányfővel, a narai rendőrkapitányság részéről azonban azt közölték, a támadónak nem Abe politikai nézeteivel volt problémája.

Abe először 2006-ban lett miniszterelnök, ezzel 52 évesen Japán legfiatalabb kormányfője lett a második világháború után. Politikai botrányok, választási csalások gyanúja és a pártját érő vádak miatt a következő évben egészségügyi okokra hivatkozva azonban lemondott.

2012-ben ismét ő töltötte be a kormányfői tisztséget, amit egészen 2020-ig magáénak tudhatott; ekkor ismét betegség miatt mondott le, de továbbra is fontos szerepet töltött be a kormányzó Liberális Demokrata Pártban (LDP).

Kisida Fumio, Japán jelenlegi miniszterelnöke „brutális tettnek” és „teljes mértékben megbocsáthatatlannak” nevezte a választási kampány közepette végrehajtott merényletet. Elmondta, hogy a volt miniszterelnök „személyes jóbarátja volt”, akitől „értékes tanácsokat és támogatást kapott”.

Jóllehet a merénylet után Kisida bejelentette, hogy felfüggeszti a választási kampányt, a Kyodo hírügynökség később arról értesült, hogy folytatja a vasárnap tartandó felsőházi választások előkészületeit.

Japánban ritkán fordulnak elő lőfegyveres támadások, amit leginkább a szigorú fegyvertartási szabályok indokolnak: ahhoz, hogy valaki fegyverhez jusson, először egy lövészegyesület ajánlására van szükség, ezt pedig alapos rendőrségi ellenőrzés követi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?