Bajnai és Lendvai mentenék Magyarországot és az MSZP-t

Budapest |

<p>Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök-pártelnök Bajnai Gordont ajánlotta új kormányfőnek a küldötteknek a vasárnapi MSZP-kongresszus első felszólalójaként.  Hangsúlyozta: nem az a kérdés, hogy megszavazzák-e őt miniszterelnök-jelöltnek, mert biztos abban, hogy ezt megteszik.</p>

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a kérdés az, hogy a szocialisták elég erősek lesznek-e, hogy kitartsanak mellette legalább egy évig, megvédik-e, amikor támadják személyét, tevékenységét és családját, és mögötte állnak-e majd, amikor úgy érzi, elfogy körülötte a levegő.

Bajnai Gordon megköszönte a szocialista frakciónak, hogy aláírták a programja nehéz intézkedéseit tartalmazó nyilatkozatot.

A kongresszuson úgy fogalmazott: ebben a helyzetben inkább kevés oroszlánra, mint sok nyúlra lesz szüksége, de így is legalább 200 oroszlán kell, ezért is köszöni meg a támogatást.
Bajnai Gordon kiemelte: ez nem a baloldal és a szocialisták programja, hanem a józanság és a felelősség programja. Nincs pártállása, ahogy a válságnak sem - hangoztatta.
Úgy fogalmazott: nem azt kéri a szocialistáktól, hogy szeressék, hanem hogy támogassák tiszta fejjel és tiszta lelkiismerettel a válságkezelő programot.
Bajnai Gordon kitért arra is, nem akar hamis illúziókat kelteni, a nyilatkozatban szereplő intézkedéseken túl, a többi  lépés "sem cukormáz a keserű pirulán", de élénkíti majd a gazdaságot és a munkát helyezi a középpontba. Ha végigvisszük, akkor belátható időn belül mindenki számára meglesz az eredménye - jelentette ki.

Kapus vagyok, nem fogok cselezni, nem török csatárszerepre - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt kongresszusi beszéde zárómondatában, és megerősítette: egy évre vállalja a posztot.

A gazdaság miniszter hozzátette: a fociban azt is megtanulta, hogy csak csapatjátékkal lehet sikeresnek lenni.
Gyurcsány Ferencről szólva azt mondta: döntéseinek egyetlen közös nevezője az ország érdeke volt, és mindig úgy cselekedett, hogy - akár kompromisszumok árán is - szolgálja Magyarország érdekeit.
A kormányfőjelölt azt mondta, nem hiszi, hogy sokan megtették volna, amit Gyurcsány Ferenc, aki távozott, hogy ne legyen az összefogás akadálya a válságkezelésben.
"Ezért a legutóbbi döntésért is tisztelem Gyurcsány Ferencet" - jelentette ki.
Bajnai Gordon hangsúlyozta: a következő időszakban is mindent megtesz azért, hogy az emberek megértsék, baj van, és ha nem hoznak fájdalmas intézkedéseket, akkor "a holnap még jobban fájna, a holnapután pedig elviselhetetlen lesz".
"Nem cselezek a szóval, megszorítás lesz" - fogalmazott a jelölt.
Szavai szerint muszáj lesz időnként durva, kegyetlennek tűnő mondatokat mondania, mert durvul a válság is.

Az együttműködésről szóló feltételekkel vállaltam csak a pártelnökjelölést - mondta Lendvai Ildikó az MSZP kongresszusán vasárnap.

A pártelnökjelölt első feltétele az volt, hogy a következő tisztújításig három fős ügyvezetést működtessen a párt, amelynek tagja, rajta kívül, Kiss Péter alelnök és Szekeres Imre elnökhelyettes.
Ez a konstrukció nem igényel alapszabály-módosítást, és csak erre a különös időszakra szól - közölte Lendvai Ildikó, aki ennek támogatásáról megszavaztatta a küldötteket.
A jelöltség elvállalásának második feltétele az volt, hogy ha a frakcióvezetői posztról leköszön, akkor helyette Mesterházy Attilát válasszák meg frakcióvezetőnek.
Lendvai Ildikó elmondta, hogy a harmadik feltétel az volt: Gyurcsány Ferenc - akire a magyar baloldalnak szüksége van -  fogadja el a Táncsics Mihály Alapítvány elnöki posztját, amelyről Lamperth Mónika kész volt lemondani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?