Az osztrák kancellárjelölt látogatást tett az államfőnél

Alexander Schallenberg

Alexander Schallenberg, Ausztria külügyminisztere, egyben a kancellári tisztség várományosa, vasárnap délben négyszemközti megbeszélést folytatott Alexander Van der Bellen államfővel.

Schallenberget az Osztrák Néppárt (ÖVP) azután jelölte a tisztségre, hogy Sebastian Kurz kancellár bejelentette lemondását a szombat esti kabinetülést követően.

Úton az államfőhöz Schallenberg újságíróknak elmondta, hogy meglepte a jelölés. Hozzátette, „mindannyiunk számára óriási kihívást jelentő feladat és időszak következik”. Türelmet kért az újságíróktól és jelezte, hogy beiktatása előtt – amelyre valószínűsíthetően már hétfőn sor kerül – nem kíván bővebben nyilatkozni.

Werner Kogler zöldpárti alkancellár vasárnap délután, másodikként érkezett meg az államfő hivatalába egyeztetésre. A szintén négyszemközti beszélgetés előtt elmondta, előzőleg már találkozott Schallenberggel, akivel építő, jó eszmecserét folytattak. Üdvözölte, hogy „hétfőtől új fejezetet nyithatnak, és örül a rájuk váró közös munkának”.

Sebastian Kurz lemondása mögött az áll, hogy a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt napok óta vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében, és a koalíciós partner Zöld Párt ennek következtében kihátrált Kurz mögül.

A leendő kancellár, Alexander Schallenberg diplomata családból származik, külföldön is elismert politikus, akinek kormányzati gyakorlata is van. Az első Kurz-kormány bukása után, 2019 júniusától Brigitte Bierlein szakértői kormányában külügyminiszterként és később kancelláriaminiszterként is dolgozott. A második Kurz-kormány 2020 januárjában megerősítette külügyminiszteri hivatalában, ő volt az egyetlen, aki az előző szakértői kormány tagjai közül hivatalában maradt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?