Az orosz hadsereg egyre többször támadja a civil infrastruktúrát

ukrán válság k

Az orosz hadsereg az Ukrajna elleni offenzíva februári 24-i kezdete óta is több ezer nagy hatótávolságú rakétát vetett be, de az utóbbi egy hétben egyre többször veszi célba a civil infrastrukturális létesítményeket – áll a brit katonai hírszerzés vasárnap ismertetett friss helyzetértékelésében.

A londoni védelmi minisztérium által közzétett elemzés szerint a célpontok között olyanok is vannak, amelyek támadásától valószínűleg Moszkva sem vár azonnali katonai eredményt.

Ilyen jellegű támadások érték egyebek mellett az áramelosztó vezetékhálózatot, valamint a dnyipropetrovszki régióban lévő Krivij Rih város víztározójának gátját.

Erről a támadásról a héten a helyi hatóságok is beszámoltak, közölve: az orosz erők manőverező robotrepülőgépekkel mértek csapásokat a város víztározójának gátján épült hidraulikus szerkezetre, és ennek következtében több környező településen megszakadt a vízellátás.

A brit katonai hírszerzés vasárnap ismertetett helyzetértékelése szerint Oroszország az ukrajnai frontokon elszenvedett kudarcok nyomán valószínűleg szélesítette a csapásmérésre kijelölt helyszíneket, így próbálva megingatni az ukrán nép és a kormány morálját.

A londoni védelmi minisztérium a katonai hírszerzés adatait idézve a minap ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az orosz nyugati katonai körzet parancsnoksága alá tartozó alakulatok ütőereje az Ukrajnában elszenvedett veszteségek miatt súlyos mértékben leépült, így a NATO-val szembeni hadviselésre létrehozott hagyományos orosz haderők általánosságban is jelentősen meggyengültek, és valószínűleg évekbe telik, mire Oroszország ismét ki tudja építeni ezt a katonai kapacitást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?