Az Európai Unió 110 ezer adag oltóanyagot vásárol majomhimlő ellen

koronavírus-vakcina

Az Európai Unió a nap folyamán mintegy 110 ezer adag majomhimlő elleni oltóanyag vásárlására vonatkozó megállapodást ír alá – közölte Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa Luxembourgban kedden.

Kiriakídisz az EU-tagországok egészségügyi minisztereinek luxembourgi találkozójára érkezve azt mondta, hogy a kedden aláírni tervezett megállapodás értelmében az oltóanyagokat uniós forrásokból vásárolják meg és június végétől szállítják az EU tagállamaiba. Hozzátette, ez lesz az első alkalom, hogy az uniós bizottság úgy fog EU-forrásokat mozgósítani vakcinavásárlásra, hogy aztán az oltóanyagokat szétosztják a tagállamok között.

Az Európai Unióban eddig mintegy 900 majomhimlős esetet regisztráltak – tette hozzá az uniós biztos.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) június elején közölte, hogy kapcsolatban áll a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai céggel olyan kísérleti adatok elemzéséről, amelyek alátámaszthatják az Imvanex oltás alkalmazásának engedélyezését a himlőn túl a majomhimlőre is.

Információk szerint egyes EU-tagállamok, köztük Németország és Spanyolország, már rendeltek majomhimlő elleni oltóanyagot.

Az uniós tagállamok egészségügyi miniszterei Luxembourgban, egynapos, keddi tanácsülésükön, tekintettel az elmúlt évek egészségügyi fejleményeire, köztük a koronavírus-járvány okozta válságra, egyebek mellett tanulmányozni fogják az Európai Bizottságnak az EU jelenlegi globális egészségügyi stratégiája aktualizálására vonatkozó javaslatát. Emellett vitát folytatnak a határokon át terjedő egészségügyi veszélyekről szóló uniós rendelettervezet jelenlegi állásáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?